Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ötpárti egyeztetés a honi gárdáról

Simicskó István (KDNP) arról beszélt, hogy a Fidesz és az MDF kifejezetten támogatja javaslatukat, a kormányoldal pedig egyetért azzal: meg kell vizsgálni, milyen módon lehet létrehozni egy önkéntes-tartalékos védelmi erőt.


Dátum: 2007-06-21 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79780
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:28:41.301373, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint mondta, Magyarországon jelenleg nincs tartalékos erő, az általános hadkötelezettség megszűnésével pedig nehézzé vált ennek pótlása.

A kereszténydemokrata képviselő néhány héttel ezelőtt nyújtotta be a parlamentnek a honi gárdáról szóló javaslatát. A politikus szerint azért van szükség erre a területvédelmi erőre, mert a létszámában jelentősen lecsökkent Magyar Honvédség elsősorban nemzetközi feladatokban vesz részt, egyre inkább specializálódik, így az ország védelmi feladatait kevésbé tudja ellátni. Azaz a reguláris haderő le van kötve, és Magyarország határain kívül folytat megelőző akciókat.

Simicskó István korábban azt nyilatkozta, hogy egy jól képzett - megyénként mintegy ezer-ezer emberből álló - honi gárda kiegészíthetné a Magyar Honvédséget és segédkezhetne például egy természeti katasztrófa esetén. Azt is kiemelte, hogy valamennyi NATO-tagországban van hasonló tartalékos védelmi erő.

A honvédelmi tárca egyetért a honi gárdáról való "együttgondolkodással"; meg kell vizsgálni, szükség van-e rá - közölte Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára.

Az ötpárti egyeztetés szeptemberben folytatódhat, amelyen

különböző szakmai anyagokat fognak tanulmányozni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek