Víziparadicsomot tervez a Duna-partra Visegrád
Víziparadicsomot szeretne kialakítani a Duna-parton Visegrád önkormányzata, ezért a város tárgyalásokat kezdeményez az állami tulajdonban lévő terület átvételéről annak kezelőjével, a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal (KVI) - közölte a város fideszes polgármestere csütörtökön az MTI-vel.
Dátum: 2007-06-21 15:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79799
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:28:47.175798, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hadházy Sándor elmondta, hogy a tárgyalások egy összesen három kilométer hosszúságú parti szakaszról folynak, amelyet még a '80-as, '90-es években a félbemaradt bős-nagymarosi vízierőmű építése, majd az eredetihez közeli állapot visszaállítása nyomán alakítottak ki. Ennek során a Dunakanyar érintett partszakaszának vonalvezetését a beruházók némileg megváltoztatták, két értékes öblözetet is létrehoztak, és azzal, hogy a partmenti sávot ligetesítették, már elő is készítették a területet a turisztikai fejlesztések számára. Azóta azonban alig történtek további lépések, így a partszakasz immár 10 éve kihasználatlan - tette hozzá a 2.800 lakosú település vezetője. A városnak viszont kész elképzelései vannak arra az esetre, ha az állam lemondana a javukra a tulajdonjogáról - hangsúlyozta Hadházy Sándor.
Visegrád, mint az ország egyik legkedveltebb kirándulóhelye így is évi félmillió látogatót fogad, ám vonzerejét tovább lehetne növelni, ha "életet lehelnének" a Duna-partba. E partszakaszból a város - jó gazda módjára - a fővárosiak számára is elérhető komplex rekreációs központot alakítana ki - jelezte. A két, lényegében tóként funkcionáló öblözet egyike a vizisportoknak lehetne ideális terepe, így vízisízésre és versenyekre is alkalmas evezőpálya létesülne rajta. A másik tó pedig csónakázótóként és horgásztóként fogadná a vendégeket. A terv szerint a parton foci-, tenisz- és kosárlabdapályák állnak majd, s mindehhez az új szállodák, panziók révén az idegenforgalmi infrastruktúra. is kiépülne. Így az állam is több adóbevételhez juthatna - hívta fel rá a figyelmet Hadházy Sándor.
MTI - fidesz.hu