Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lemond miniszterelnök-helyettesi tisztségéről Markó Béla

Július 3-án lemond miniszterelnök-helyettesi tisztségéről Markó Béla - a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke ezt bukaresti sajtótájékoztatóján jelentette be.


Dátum: 2007-06-21 18:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79817
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:28:52.527737, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Markó Béla a május 19-i népszavazás után már megemlítette: hamarosan visszavonul a kormányzati tisztségből. Állítása szerint a továbbiakban az RMDSZ szervezetépítésének szeretne nagyobb figyelmet szentelni.

Az RMDSZ elnöke azután jelentette be a visszavonulást, hogy az erdélyi magyar társadalomban többen is kritizálták a szövetséget. Egyebek mellett a párt kudarcának könyvelték el a Traian Basescu (Tráján Böszeszku) államelnök felfüggesztésére irányuló népszavazás sikertelenségét. Az RMDSZ az elnök felfüggesztése mellett kampányolt ugyanis, ennek ellenére a szavazáson megjelent magyarság túlnyomó része Basescu maradása mellett tette le voksát.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek