Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Korábban már kihallgatták Malina támadóját

Új elem a Malina Hedvig-ügyben, hogy a szlovák rendőrség szóvivője elmondta: a diáklány megverésével vádolt nyitrai férfit egyszer már kihallgatták az üggyel kapcsolatban. A Magyar Hírlap tudósítása.


Dátum: 2007-06-22 09:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79832
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:28:57.155912, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nyitrai rendőrség meghallgatta tegnap Zdeno K.-t, ám erről semmit nem hoztak nyilvánosságra. A nyitrai futballbíró azt állítja, ismeri Malina Hedvig egyik támadóját, s annak családja köréből megerősítették, valóban a Róbert B.-ként azonosított férfi bántalmazta tavaly a magyar lányt. A rendőrség tegnap megkereste Róbert B.-t is. A férfi egyedül a Nový Cas bulvárlapnak nyilatkozott. Azt mondta: "Kijöttek, elbeszélgettünk, minden oké volt." A hatóság azonban nem kommentálta a Róbert B. által elmondottakat. Martin Korch, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az eset kapcsán elmondta, Róbert B. is a között a hatszáz ember között volt, akiket ellenőriztek az ügy kezdetekor, de bombabiztos alibije volt, így vallomását nem jegyzőkönyvezték. A férfi tegnap ennek ellenkezőjét állította, szerinte az ügyet illetően most először került kapcsolatba a rendőrséggel.

Roman Kvasnica, Malina Hedvig ügyvédje furcsának nevezte, hogy a nyomozati aktákban nem szerepel Róbert B. vallomása. Mint Martin Korch magyarázta, azért nem, mivel nem tanúként hallgatták őt ki, csupán magyarázatot kértek tőle. Kvasnicát felháborította a rendőrség viszonyulása. Martin Korch szerint nem lehet hiányos sajtóinformációk nyomán valakit tanúként kihallgatni. Szerinte ha a férfi jelentős információt szolgáltatna, akkor a nyomozó mérlegelhetné, hogy tanúként hallgassa ki. Kvasnica szerint azonban tanúként kellene az illetőt kihallgatni. "Ez az ügy elvesztette minden jogi vonatkozását. Ez a rendőrség vezetőinek háborúja egy állampolgár ellen" - mondta az ügyvéd. A rendőrség vezetése az állítást nem kívánta kommentálni.

Kocur László, Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek