Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Milliókért újíttják a GM székházat

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium bruttó 300-300 millió forint keretösszegű két nyílt közbeszerzési eljárást írt ki Margit körúti illetve a Honvéd utcai épületének rekonstrukciójára - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.


Dátum: 2003-01-29 11:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7286
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:11.339923, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nyerteseknek mindkét épületnél 2003. december 31-ig kell elvégezniük a felújítást, átalakítást, aminek célja elsősorban az irodák férőhely-kapacitásának bővítése és az azzal kapcsolatos szinte minden szakipari munka - áll a FigyelőNet honlapján. A kiírás szerint a kivitelezést úgy kell elvégezni, hogy az a minisztériumi munkát a legkevésbé zavarja, a nagy zajjal és porral járó munkák kizárólag munkaidőn kívül és hétvégén végezhetők.

A nyertes kivitelezőnek a rezsióradíjat a Terc Kft. King 4. költségvetés készítő programjának tételei szerinti munkaidő-ráfordítással kell képeznie. A munkákat a GKM Margit körúti 18 722 négyzetméter hasznos területű, pincéből, földszintből, és 8 emeletből álló épületében, míg a Honvéd utcai 10 722 négyzetméteres, pincéből, földszintből és 6 emeletből álló irodaépület-együttesében kell a nyertesnek elvégeznie. Az ajánlattétel határideje március 4., majd azt követően 30 nap múlva a kiíró kihirdeti a győztest.

mno.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek