Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az államfő Horn kitüntetése ügyében megvárja az Ab alkotmányértelmezését

Az államfő Horn Gyula kitüntetésének ügyében megvárja az Alkotmánybíróság kitüntetésekre vonatkozó alkotmányértelmezését - ismételte meg Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője pénteken az MTI-nek a hivatal sajtófőnökének előző napi szavait.


Dátum: 2007-06-22 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79872
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:29:09.596366, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A főosztályvezető arra reagálva nyilatkozott, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken Brüsszelben csalódását fejezte ki, amiért a Horn Gyula volt kormányfő kitüntetésére tett javaslata kapcsán a köztársasági elnök sajtófőnöke előző nap közölte: Sólyom László megvárja az Alkotmánybíróság kitüntetésekre vonatkozó alkotmányértelmezését. Wéber Ferenc sajtófőnök megjegyezte azt is: az államfő aggályosnak tartja, hogy Horn Gyulát kitüntessék, a volt miniszterelnök 1956-os tevékenysége miatt.

Sólyom László köztársasági elnök még tavaly márciusban fordult alkotmányértelmezési indítvánnyal az Alkotmánybírósághoz, a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a kormány, illetve a miniszterelnök által javasolt állami kitüntetésekkel kapcsolatban. A testület sajtóértesülések szerint még a nyári szünet előtt dönt a kitüntetésekkel kapcsolatos alkotmányértelmezésről.

Gyurcsány Ferenc kormányfő az EU-tagországok állam- és kormányfőinek brüsszeli találkozóján tartott sajtótájékoztatóján egy kérdésre válaszolva jelentette ki: csalódással és meglepetéssel tölti el, hogy "az elnök elbizonytalanodott abban, neki ezekben az eljárásokban az érvényes jogi szabályozás alapján mérlegelésre nincsen joga". A miniszterelnök szerint Horn Gyula progresszív, európai politikussá vált az elmúlt évtizedekben, és Európa úgy tekint rá, mint akinek meghatározó szerepe van a vasfüggöny lebontásában és a kontinens újraegyesítésében.

Az MTI csütörtökön kormányzati körökből értesült úgy, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levélben azt javasolta Sólyom László köztársasági elnöknek, tüntesse ki Horn Gyulát 75. születésnapja alkalmából, a külügyminiszterként és a miniszterelnökként az ország érdekében végzett tevékenységéért.

Öt évvel ezelőtt, 2002-ben már született egy hasonló javaslat: Medgyessy Péter akkori miniszterelnök fordult levélben Mádl Ferenc akkori köztársasági elnökhöz annak érdekében, hogy Horn Gyula 70. születésnapja alkalmából magas állami kitüntetést kapjon. Mádl Ferenc levélben visszautasította a kérést, és a volt szocialista kormányfő kitüntetése ellen több civil szervezet is tiltakozott.

Horn Gyula 2006 októberében, a német Die Welt című német napilapnak úgy nyilatkozott, hogy 1956-ban a pufajkás osztagban a törvényes rendet védte.

Sólyom László köztársasági elnök ennek kapcsán 2006-ban, Salgótarjánban, a december 8-i sortűz 50. évfordulóján tartott városi gyásznapon különösen fájónak nevezte, hogy a forradalom 50. évfordulóján "a külföldön legismertebb magyar politikusok egyike" azt tudatta a világgal, hogy a pufajkások csak a törvényes rendet védték, hiszen a bűnözőket kiengedték a börtönökből. Nem lehet erről a nyilatkozatról hallgatni, nehogy beleegyezésnek tűnjön - tette hozzá.

"Vajon akik nem határolódnak el, lelkük mélyén valóban forradalomnak tartják-e 1956-ot? Hiszen így azt is lehetne mondani, hogy a törvényes rendet védték azok a bírák, akik az embereket szinte üzemszerűen ítélték halálra. Magam hallottam, hogy a Nagy Imre-per bírója is így nyilatkozott. Azt az úgynevezett törvényes rendet, amely még saját jogszabályai szerint is törvénytelenül működött, a forradalom és mai rendszerünk szemszögéből csakis elítélni és elvetni lehet" - mondta akkor az államfő.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek