Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felmentették a Hetényi kórház főigazgatóját

Visszavonta a magasabb vezetői megbízást Baksai Istvántól, a szolnoki Hetényi kórház főigazgatójától pénteki ülésén a fenntartó Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat; a közgyűlés szocialista frakciója az előterjesztés ellen tiltakozva annak tárgyalásakor kivonult a ülésteremből.


Dátum: 2007-06-22 16:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79876
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:29:10.778535, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fejér Andor megyei elnök (Fidesz) az ülés kezdetén újabb napirendi pontként javasolta felvenni a kórház főigazgatójának felmentéséről szóló előterjesztést, mert eredetileg csak az intézmény 2007 és 2013 közötti szakmai fejlesztési programja szerepelt a tárgyalandók sorában. Ez ellen több szocialista és szabad demokrata képviselő tiltakozott, mondván, az anyagot nem tárgyalta előzetesen szakmai bizottság, és így teljesen politikai színezetű az ügy. Az MSZP frakció vezetője bejelentette: nem vesznek részt az előterjesztés megtárgyalásában.

A Fidesz többségű közgyűlés napirendre vette az előterjesztést, Fejér Andor elnök pedig visszautasította azt, hogy politikai oka lenne a vezető felmentésének. A vezetői megbízás visszavonását tartalmazó írásos anyagban a döntést azzal indokolták, hogy egy közelmúltban lefolytatott vizsgálat szerint a kórház megsértette a közbeszerzési törvény előírásait, egy másik esetben pedig eszköz megvételére nem írt ki közbeszerzési eljárást, hozzátéve: a főigazgató egyszemélyi felelősként ennek kapcsán elmulasztotta az ellenőrzést. Baksai István hozzászólásában elmondta: a felajánlott munkakörre, a szülészeti-nőgyógyászati osztály főorvosi helyére nem tart igényt. A közgyűlés az előterjesztést elfogadta. Ennek része, hogy a Hetényi kórházban a vezetői teendőket ideiglenesen Sebestyén Mihály orvos-igazgató látja el, a főigazgatói poszt betöltésére pedig a megyei önkormányzat pályázatot ír ki.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek