"A budapestieket érintő ügyekben kell az egyetértés"
Hadd idézzem a főpolgármestert: volt egy általa rossznak ítélt politikai időszak, amikor több pénzt kapott a főváros, és van most egy általa jónak ítélt politikai időszak, amikor kevesebbet kap a főváros - vélekedett Deutsch Tamás , a fővárosi Fidesz frakció vezetője ma reggel a Napkelte című műsorban. Egykori sportminiszterként a Budapest Sportarénával kapcsolatos kormánypárti vádaskodásokat csúsztatásnak minősítette.
Dátum: 2003-01-29 13:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7289
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:12.302139, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Riporteri felvetés szerint bizarr helyzet alakult ki a fővárosban, hiszen míg Demszky Gábor "hadba keveredett" a szocialistákkal és a szabaddemokratákkal, addig Deutsch Tamásban, a fővárosi Fidesz-frakció vezetőjében támogatójára talált.
"Évek óta azt mondom, hogy a Fővárosi Önkormányzat működése miatt nélkülözhetetlen egy értelmes együttműködés. Nem kell a különböző pártállású embereknek ideológiai, szimbolikus kérdésekben, világnézeti kérdésekben egyetérteni, ám a fővárosban élő emberek érdekeit szolgáló kérdésekben azonban együtt kell működniük" - vélekedett a fideszes politikus, aki szerint teljesen mindegy, hogy egy szocialista, egy szabaddemokrata, egy MIÉP-es, MDF-es, vagy Fideszes képviselőről van szó.
Deutsch Tamás szintén újságírói felvetésre reagált a fővárosi önkormányzat támogatásának ügyére is: Hadd idézzem a főpolgármestert: volt egy általa rossznak ítélt politikai időszak, amikor több pénzt kapott a főváros, és van most egy általa jónak ítélt politikai időszak, amikor kevesebbet pénzt kap a főváros. Nem létezik olyan kormányzati politika, amelynek hatására az önkormányzatok azt mondták, hogy elég pénzt kapnak. Úgy vélem, nem volt hiba nélküli az önkormányzatok támogatását illetően mindaz, amit az elmúlt négy évben a polgári kormány tett, ez nyilvánvaló, de semmivel nem követtünk el több hibát, vagyis semmivel nem volt kedvezőtlenebb helyzetben a főváros, mint más önkormányzatok. A tényleges problémákat felnagyító volt az a politikai civódás, amelynek kezdeményezője elsősorban a főváros vezetése volt. A vitának az igazi tétje vagy az igazi tartalma nem az volt, hogy a főváros valójában mennyi pénzt kap, hanem csupán a jobboldali kormány és egy baloldali városvezetés folytatott pártpolitikai vitát. Ezt a pártpolitikai vitát öltöztette Demszky Gábor és a fővárosi szocialista vezetés egy Fővárosi Önkormányzati vezetés-kormány vitává. Ezt minden helyes törekvésünk ellenére nem tudtuk világossá tenni, hogy nem ez az igazság, nem az, hogy kevés támogatást kap a főváros. Ha 2003-ban annyi állami beruházás indulna a fővárosban, mint amennyi indult '99-ben, 2000-ben, 2001-ben vagy 2002-ben - és ezek közül nagyok sok be is fejeződött -, akkor sokkal elégedettebb lenne a főváros vezetése."
Deutsch Tamás a heves politikai vitákat kiváltott Budapest Sportaréna-építésről, továbbá a jelenlegi sportvezetés által rossznak minősített szerződésekről kijelentette: a létesítmény újjáépítése sikertörténet. "Az elmúlt négy esztendőben ez az egyetlen olyan nagy jelentős beruházás, amelyre az utókor is emlékszik majd" - tette hozzá, s utalt arra, hogy a sportaréna építésének szükségessége nem váltott ki politikai vitát - a Nemzeti Színház és az autópályák építésével ellentétben.
"Fájt a szocialistáknak, hogy sikerült az elmúlt négy évben valamit politikai vitától távol tartani. Utólag azonban ebbe is bele magyaráznak valami problémát" - jegyezte meg a politikus. Deutsch szerint a közszféra és a magánszféra együttműködésében megvalósuló beruházás, s Magyarországon erre még nem volt példa. Éppen a módszer első alkalmazása ő is indokoltnak tartja, hogy a tapasztalatokat egy állami számvevőszéki vizsgálat áttekintse. Hangsúlyozta: az ÁSZ-vizsgálatot szükségességét már az Orbán-kormány is felvetette.
"Jánosi György úgy gondolja, hogy még mindig kötelező elvárás a szocialista kormánytagokkal szemben, hogy saját semmittevésüket az előző kormányzati időszak szereplőire mutogatással próbálják elleplezni. Az új Budapest Sportaréna felépítése nagyon komoly teljesítmény a mérnökök és a kivitelezők részéről is, és nagyon jó szerződést kötött az állam" - mondta Deutsch Tamás, s utalt arra, hogy a megállapodások miatt igényelhetett az állam 1,5 milliárd forintnyi kötbért a kivitelezőtől.
Az volt ifjúsági és sportminiszter újságírói kérdésre hangsúlyozta, a kivitelezés nem került többe az eredetileg közölt összegnél. Kijelentette: a megrendelő 2002. május 27-ig az Orbány-kormány volt, eddig pontosan számon lehetett kérni a francia beruházót, semmi probléma nem volt a kivitelezéssel. Azonban május 27. után szerinte hozzá nem értő emberek kezelték az ügyet, és nem tudták számon kérni az ütemterveket- de ez nem a szerződés problémája.
A politikus emlékeztetett arra: szó szerint úgy fogalmaz a szerződés, hogy tizenöt sportágban az adott nemzetközi szakszövetsége által előírt feltételeknek megfelelően világ- és Európa-bajnokságok megrendezésére kell alkalmasnak lennie a csarnoknak Márpedig a nemzetközi szakszövetségek előírásai milliméterre pontosan meghatározzák például a pályák méretét és a borítását.
"Május 27. után a Jánosi György vezette tárca ezt nem tudta számon kérni, ehhez képest most azt mondják, hogy kézilabdában meg atlétikában is volt probléma a beruházással" - vélekedett Deutsch, s hozzátette: a nemzetközi kézilabda- és atlétikai és jégkorong-szövetség képviselői is közölték, hogy az arénában lehet Eb-t, illetve vb-t rendezni.
"Ha a képviselők a tervekben látták hogy mit kell csinálni, akkor ugyanezen tervek alapján a magyar állam képviselője miért nem tudta ezt számon kérni a beruházón? Ez olyan mulasztás volt, amit most megpróbálnak a szerződésre kenni. Az árról csak annyit, hogy a sportcsarnok építése 20 milliárd forintba kerül, s tudomásom szerint ezt egyetlen egy fillérrel nem lépi túl a beruházás. További hat milliárd forinttal egészült ki a költségvetés a környezet beruházások miatt. Azaz 26 milliárd forintról van szó, s a kivitelezés hitelből történt. Kamatokkal együtt 34 és fél milliárd forintot kell visszafizetni - közlönyökben, CD-jogtárban elérhető jogszabályok alapján. Ráadásul egy olyan példanélkülien kedvező szerződést sikerült kötni, hogy ha a hitel visszafizetésének megkezdése előtt, megkezdésekor, vagy bármikor úgy dönt a magyar állam, hogy nem kíván részletekben törleszteni, akkor nem kell kamatot fizetnie, hanem egy összegben visszafizetheti a pénzt. Azaz a Medgyessy-kormánynak adott, hogy kifizesse a 26 milliárd forintot a bankoknak, és egyetlen fillér kezelési költséget vagy kezelési díjat nem kell fizetnie. Ilyen kölcsönszerződés máshol nem létezik. Tehát egy kis csúsztatás van az állításokban" - utalt a jelenlegi sportvezetés kijelentéseire Deutsch Tamás.
Forrás: Magyar Nemzet
fidesz.hu