Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Narancsszínű riasztási fokozat a közelgő vihar miatt

Narancsszínű riasztási fokozatot adott ki az újabb vihar miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) péntek késő délutánra és estére az ország egész területére. A csütörtök estinél általában gyengébb, ám helyenként hevesebb zivatarok és széllökések várhatóak.


Dátum: 2007-06-22 17:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79880
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:29:11.978026, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kolláth Kornél ügyeletes meteorológus elmondta, délután öt óra előtt még Ausztria nyugati felében járt az a front, amely mentén heves zivatarok alakulnak ki, és amely fokozatosan kelet felé halad. Magyarország nyugati határait este hat és hét óra között érheti el a front, így Budapest térségét este 9 óra körül érhetik el a zivatarok.

A csütörtökihez képest "kisebb területi lefedettségű", heves, tehát az óránként 80-90 kilométert is meghaladó széllökésekre és jégesőre lehet számítani. Egy-egy helyen kialakulhat ugyanakkor heves zivatar, itt akár az óránkénti 100 kilométert is jócskán meghaladhatják a legerősebb széllökések.

Bármelyik régióban előfordulhatnak heves zivatarok - közölte a meteorológus -, ám jelenleg inkább az a valószínű, hogy Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Heves, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, és Borsod-Abaúj-Zemplén megye térségében alakulhatnak ki intenzív zivatarok.

A front várhatólag a szombat hajnali órákban hagyja el Magyarország határait.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek