Eladósodtak a közintézmények
Nem állt meg a költségvetési intézmények eladósodása az idén sem. A múlt hónap végén az összes lejárt tartozás 21,3 milliárd forintra rúgott. A legnagyobb adósnak változatlanul az oktatási és az egészségügyi tárca számít.
Dátum: 2007-06-23 12:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79896
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:29:16.822798, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tovább folytatódott az idén a költségvetési szervek eladósodása, a legtöbb pénzzel a külső beszállítók felé tartoznak a közintézmények - derül ki abból az adatsorból, amelyet a Magyar
Nemzet érdeklődésére tegnap közölt a Magyar Államkincstár. Mint Forgács Péter, az adatokért felelős Kincstári Biztosi Iroda osztályvezetője elmondta: májusban az intézmények összes lejárt adóssága 21,3 milliárd forintot tett ki: az államnak 1,32 milliárd forinttal, míg a társadalombiztosítási alapoknak 2,01 milliárd forinttal tartoztak a közintézmények, az egyéb adósságállomány pedig elérte a 18 milliárd forintot.
A legnagyobb adósnak változatlanul az oktatási és az egészségügyi tárca számít: a két minisztérium felel az összes adósság majdnem negyven százalékáért. A most közölt adósságállomány ugyan alacsonyabb a múlt év végi szintnél, ha azonban a bírságokat és az időközben bekövetkezett változások hatásait is figyelembe vesszük, akkor korántsem ilyen kedvező a helyzet.
A közintézmények tatozásainak kimutatása az év során meglehetősen vegyes képest mutat: az év elején még alacsonyabbnak tűnő tartozás az év végére jelentősen megugrik, ennek oka pedig az, hogy az államkincstár az év közben felhalmozódott késedelmi pótlékokat és a mulasztási bírságokat is nyomon követi, s ezek a hónapok során súlyos milliárdokkal növelik a tartozásállományt. Az adósságokat tehát éves szinten érdemesebb összehasonlítani, itt azonban már erőteljes romlást figyelhetünk meg: tavaly májusban a költségvetési szervezeteknek összesen 17,8 milliárd forintnyi adósságuk volt, a tartozás tehát egy év alatt húsz százalékkal gyarapodott.
A helyzetet tovább árnyalja, hogy múlt hónapban a Magyar Államkincstár bevezette az úgynevezett nettó finanszírozási rendszert a központi költségvetési szerveknél, ami lecsökkenti az állammal és a társadalombiztosítással szemben fennálló adósságot, a külső beszállítók felé fennálló tartozásokat azonban nem tudja mérsékelni. Az új rendszerben ugyanis a kincstár már nem folyósítja az állami intézményeknek az alkalmazottaik után járó közterheket, hanem a társadalombiztosítási járulékot és más terheket már eleve levonja a támogatások összegéből.
Az új szabályozás értelmében a közintézmény támogatását az eddiginél sokkal több esetben lehet visszatartani. Ha például korábban fennálló köztartozása volt az intézménynek, akkor az adósság összegét levonják a támogatás összegéből. Amennyiben az adósság nagyobb, mint a kiutalandó támogatás, akkor az államkincstár egy meghatározott fontossági sorrendben kezdi el csökkenteni a tartozásokat, azaz tulajdonképpen részletfizetésre kényszeríti az adós intézményeket.
A költségvetési intézmények nagyobb arányú eladósodása 2002 második felében kezdődött, ám a tartozásállomány 2004-től indult látványos gyarapodásnak: ekkor az átlagos havi adósság gyakorlatilag megduplázódott.
Magyar Nemzet
fidesz.hu