Eltemették Kurt Waldheimet
Eltemették szombaton az osztrák fővárosban Kurt Waldheim volt államfőt és ENSZ-főtitkárt.
Dátum: 2007-06-23 17:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79917
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:29:23.112373, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bécsi Szent István dómban (Stephansdom) osztrák közjogi méltóságok jelenlétében tartottak gyászmisét a múlt csütörtökön 88 éves korában elhunyt politikus emlékére. Waldheim 1972-től 1981-ig volt a világszervezet negyedik főtitkára, 1986-tól 1992-ig pedig Ausztria köztársasági elnöke.
Heinz Fischer osztrák államfő a gyászmisén tartott beszédében méltatta Waldheim munkásságát, és köszönetet mondott az egykori ENSZ-főtitkárnak azért, hogy közbenjárásával Bécs lett a világszervezet harmadik legfontosabb központja New York és Genf után. Fischer hangsúlyozta, hogy a volt államfő életéről csak annak egészét tekintve szabad ítéletet mondani. Az elnök ezzel utalt arra, hogy Waldheim hírnevét beárnyékolta, hogy kiderült róla: a II. világháború alatt katonatisztként szolgált a Balkánon Hitler hadseregében.
Kurt Waldheimet Bécs központi temetőjében helyezik örök nyugalomra az osztrák elnököknek fenntartott kriptában.
MTI - fidesz.hu