Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Öngyilkos merénylet Kelet-Törökországban

Olajjal teli teherautóval nekiszáguldott két kurd gerilla egy rendőrségi állomásnak szombaton Kelet-Törökországban - közölték török katonai forrásból.


Dátum: 2007-06-24 10:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79922
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:29:24.654968, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ütközést követő robbanás után az öngyilkos merénylők cinkosai - a tájékoztatás szerint a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) emberei - megtámadták a rendőrséget.

A hadsereg a légierőt is bevetve igyekezett visszaverni a támadókat. Halottakról, sebesültekről nem érkezett jelentés.

Az elmúlt hónapokban újra fellángolt az erőszak Törökország zömmel kurdok lakta délkeleti vidékén; több tucatnyi katona vesztette életét merényletekben.

A PKK önálló kurd államot alakítana, kihasítva az Irakkal határos délkeleti részt Törökország területéből. A török hadsereg az elmúlt időszakban többször is kinyilvánította azon véleményét, hogy katonai offenzívát kellene indítani Észak-Irakban az ottani kurd állások ellen. A török katonai vezetés feltételezése szerint a PKK több ezer fegyverese rejtőzhet a hegyek szabdalta észak-iraki kurd autonóm körzetben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek