Időközi önkormányzati képviselőválasztást tartanak Debrecenben
Időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak ma Debrecen 4-es számú választókerületében.
Dátum: 2007-06-24 10:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79926
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:29:25.816931, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A voksolásra azért került sor, mert április elején meggyilkolták a körzet addigi fideszes önkormányzati képviselőjét, Balla Irmát.
A vasárnapi választásra hét jelölőszervezet indított képviselőjelöltet. A voksoláson a Fidesz, a Magyar Szocialista Párt, a magyar Demokrata Fórum, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Jobbik Magyarországért mozgalom Párt, a Zöld Demokraták Szövetsége és a Magyar Kommunista Munkáspárt indít jelöltet.
A 4-es számú választókerület Debrecen keleti városrészében, a Fényes udvari lakótelepen és környékén van, az urnákhoz több mint 6.500 választópolgár járulhat vasárnap a reggel hat órától este 19 óráig nyitva tartó szavazókörökben.
MTI - fidesz.hu