Életmentő gyógyszerek nélkül működhet a kórház
Csak a hódmezővásárhelyi önkormányzat segítségével tudja biztosítani a szükséges gyógyszereket a város kórháza. A nagyobb gyógyszerbeszállítókkal kötött megállapodások értelmében ugyanis az önkormányzat jótáll a kórházi rendelésekért.
Dátum: 2007-06-24 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79933
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:29:27.981743, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hódmezővásárhelyi kórház az egészségügyi reform egyik legnagyobb vesztese, ágyszámát és teljesítmény-volumen korlátját is több mint hatvan százalékkal csökkentették.
A kórház főigazgatója szerint júliusig még működik az, hogy szinte naponta újabb és újabb megállapodásokat kötnek a beszállítókkal, a nyár folyamán azonban komolyabb gondra számít, miután júliusban érkezik meg az első csökkentett OEP-finanszírozás.
hirtv.hu - fidesz.hu