Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Déli Áramlat néven újabb vezetéket épít az orosz Gazprom

A tervezett Kék Áramlat mellett Déli Áramlat néven újabb olajvezeték építését kezdi meg az Gazprom. Az orosz gázmonopólium az olasz ENI-vel szövetkezve lát neki a munkának. A Gazprom otthon is terjeszkedik: komoly orosz kormányzati nyomással előmelegítve megvette a TNK BP vállalattól egy hatalmas szibériai gázlelőhely többségi részvényeit.


Dátum: 2007-06-24 13:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79936
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:29:28.849100, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Oroszország újabb útvonalakat keres a földgáz Nyugat-Európába való juttatásához. A korábban tervezett Kék Áramlat mellett most itt a Déli Áramlat is, amely a tervek szerint a Fekete-tenger alatt Bulgárián és Románián keresztül Ausztriába, egy másik ága pedig Görögországba, illetve Olaszországba szállítaná a nyersanyagot. A vezetéket az olasz ENI és az orosz Gazprom vállalat építi.

A Gazprom egy újabb nagy falatot nyelt le: megvette a TNK BP vállalattól egy hatalmas szibériai gázlelőhely többségi részvényeit, amely félig a British Petroleum angol olajmonopólium tulajdonában van. Az ügyletet komoly orosz kormányzati nyomás előzte meg.

Az elvi megállapodásra a Kremlben Dimitrij Medvegyev miniszterelnök-helyettes, amúgy Gazprom igazgatótanácsi elnök részvételével került sor. A részletekről Alekszandr Medvegyev, a Gazprom elnökhelyettese a következőket mondta: a vételár összegéről további megállapodást kell kötni a részvények folyó piaci árának alapján. Egyelőre erről nincs egyetértés, de hat és nyolcszáz millió dollár között számolunk.

Érdekes módon a BP elnöke is elégedetten nyilatkozott, sőt a Gazprom és a British Petroleum közötti stratégiai szövetség kialakításáról beszélt. Az angolok ugyanis attól tartottak: miután nem tudták teljesíteni az összes, még a kilencvenes években vállalt feltételt, egyszerűen megvonják tőlük a kitermelési jogokat.

Az ügylet és a Gazprommal kialakítandó együttműködés bejelentése után a BP részvényeinek árfolyama emelkedett is, ám ugyanakkor eltűnt egy, a Gazpromtól független európai gázellátási forrás.

radio.hu, MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek