A Mari Köztársaságba is jut a fővárosi pénzekből - Demszky helyben magyart taníttat
Kazanyban a világörökség városainak kongresszusán tartott beszédet Demszky Gábor, majd Volga-menti finnugor nyelvrokonokat látogatott meg. A Mari Köztársaság fővárosában, Joskar-Olában pedig egyfajta magyar kultúrmissziót teljesített.
Dátum: 2007-06-24 15:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79944
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:29:31.282767, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egyetemen egy magyar kabinetet nyitottunk, ezt a Fővárosi Önkormányzat finanszírozza. Ez azt jelenti, hogy biztosítanak a magyar tanszék számára egy termet, ahol magyarul tanítanak majd. Nemcsak nyelvet, hanem kultúrát is oktatnak majd a helyi magyarul beszélő tanárok - számolt be körútjáról Moszkvába visszatérve a főpolgármester.
radio.hu - fidesz.hu