Szabadság-napi megemlékezés Somló-hegyen
Elképzelni sem lehetett tizenhét évvel ezelőtt, hogy egy alkotmányos jogállamban embereket kifosztani és jogfosztani lehet - mondta Semjén Zsolt vasárnap a Somló-hegyi kilátónál rendezett Szabadság-napi megemlékezésen.
Dátum: 2007-06-24 17:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79954
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:29:34.223671, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke, parlamenti frakcióvezetője szerint a rendszerváltoztatás nem oldotta meg a tulajdon kérdését, sőt szerinte akkor kezdődtek azok a folyamatok, amelyek következtében "a tulajdont elvették a magyar nemzet nagy részétől".
Mint mondta: akkoriban "veszett el" a mezőgazdasági feldolgozóipar, s azok kezébe került a nemzeti és állami vagyon, akik a Kádár-rendszerben létező privilégiumaikat átváltották gazdasági tőkére.
Szerinte a rendszerváltoztatáskor azt is gondoltuk, hogy "valamennyire enyhíteni fogja azt a tragédiát, ami Trianonban történt". Szavai szerint azonban "egy második lelki Trianon következett, egy nemzetáruló ember és egy nemzetáruló kormány voltából". A Gyurcsány-kormányra gondolok - tette hozzá.
Semjén Zsolt idézte Antall József 16 évvel korábbi, a Somló-hegyen elmondott szavait. Mint hangsúlyozta: az akkori miniszterelnök bízott a sajtószabadságban, s hitte, hogy a sajtó is rádöbben, hiteles szavakat, mondatokat igényel az ország.
"Nem sok jele van annak, hogy a jelenlegi kormány strómanjaként működő lakájmédia ezekre a szavakra rádöbbent volna" - mondta a politikus.
A KDNP elnöke szerint 17 évvel ezelőtt nem gondoltuk, hogy "Fico Szlovákiájához hasonlóan Gyurcsány Magyarországa lesz az, amelyik rést üt az euroatlanti falon és beáll szekundálni Putyin elnöknek a befolyási területet szerző törekvéseihez". Az ellenzéki politikus szerint a magyar miniszterelnök, "elárulva a nyugati szövetséget, az orosz expanziós törekvésekhez asszisztál".
Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke a megemlékezésen felvetette: vajon szabadság-e az, amikor a nemzeti vagyon eltűnése felér egy háborús pusztítással, s amikor az adósságteher súlya nyomasztóbb, mint a második világháborút követő jóvátételé"?
"S vajon szabadság-e az, amelyben a tömegkommunikáció hatékonyabban mossa a felnövekvő generációk agyát, mint a pártállami agitációs propagandagépezet?" - tette fel a kérdést a politikus.
Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke, az Országgyűlés alelnöke hangsúlyozta: "akkor lesz szabad ez az ország, ha a kis köreiben lélegezni képes", mert szerinte most tüdőembóliás állapotban van.
A politikus szerint Trianonra nem gondolhatunk 2004. december 5-e, a kettős állampolgársággal kapcsolatos sikertelen népszavazás nélkül, és nem gondolhatunk a jövőben az 1956-os forradalom és szabadságharc október 23-ájára sem az elmúlt esztendő október 23-ája nélkül.
MTI - fidesz.hu