Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csődhelyzet és áremelés a pékségekben

Az elmúlt öt évben 500 kis pékség ment tönkre Magyarországon - az érdekképviseletek szerint év végéig még legalább 50 húzhatja le a rolót. A liszt árának tervezett emelkedése és az energiaárak drágulása miatt ősztől pedig további áremelésekre kényszerülnek.


Dátum: 2007-06-24 18:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:29:34.808534, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pékek azt mondják: a multikkal nem tudják tartani az árakat, holott szerintük sokkal jobb minőséget állítanak elő, mint a nagy áruházláncok sütödéi.

Őszre a pékségek akár 20 százalékkal is emelhetik az árakat, hiszen a liszt ára és az energiaárak is emelkedni fognak. Tartalékaik elfogytak, tőkehiánnyal küzdenek, fejleszteni nem tudnak, az árharcban pedig rendszeresen alulmaradnak, a drágulást így muszáj a fogyasztókra hárítaniuk.

"Létfenntartással küszködünk tulajdonképpen. A rettentő áremelkedéseket, a gáz és villanyáremeléseket már egyszerűen nem lehet követni a termékeink árával. Nem lehet bírni az energia-áremelések mértékét." - nyilatkozta a HírTV-nek Tarninger Lajos, a Mosoni Kenyér Zrt. ügyvezető igazgatója.

Az érdekképviseletek szerint év végéig egyre több kis pékség megy majd tönkre. Az marad életben, aki terjeszkedni tud, gépkocsiról is árul és saját üzleteiben forgalmaz.

"Vegyük csak a szomszédunkat, Ausztriát, ahol a kis pékségek termékeinek a 70 százalékát saját boltban adják el. Magyarországon ez már egy picit növekedett, most jelenleg eléri a 15-18 százalékot, egyszóval emelkedő tendenciát mutat." - nyilatkozta Ilonka Boldizsár, a Magyar Pékszövetség elnöke.

Ausztriához hasonló arányokat azonban valószínűleg még évekig nem fogják a hazai pékségek elérni - a legtöbbjüknek a megszorítások miatt egyre kevesebb jut arra, hogy saját üzletet nyisson.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek