Terrorista-veszélytől tart az ország
A Magyar Gallup Intézet felmérése szerint a magyar lakosok több mint kétharmada ellenzi a taszári kiképzést és minden második ember terrorveszélytől tart. A megkérdezettek ugyancsak kétharmadának az a véleménye, hogy a Medgyessy-kormány ez ügyben nem tájékoztatja megfelelően a lakosságot, de sokan kételkednek a kormány informáltságában is.
Dátum: 2003-01-29 15:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7297
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:14.814671, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar lakosság mindössze 17 százaléka támogatna egy ENSZ-felhatalmazással indított akciót Irak ellen, derül ki a Magyar Gallup Intézet január 16-21 között végzett közvélemény-kutatásából.
A felnőtt népesség több, mint kétharmada ellenzi, hogy az amerikai hadsereg Taszáron iraki ellenzékieket képezzen ki. Arra a kérdésre, hogy fenyegeti-e Magyarorrszágot terrorista cselekmény, amiatt, hogy az amerikai hadsereg Taszáron ellenzéki irakiakat képez ki, minden második állampolgár igennel válaszolt, minden második magyar terrorveszélytől tart.
A taszári kiképzést a megkérdezetteknek csak valamivel több mint egyötöde támogatja, 10 százalék pedig nem tudott vagy nem akart véleményt mondani ebben a kérdésben.
A közvélemény nagyobb része elégedetlen a tájékoztatással, és sokan kételkednek a kormány informáltságában is. Arra a kérdésre, hogy a magyar közvélemény pontos, a valóságnak megfelelő tájékoztatást kapott-e, a megkérdezettek közel kétharmada (64 százalék) nemmel válaszolt. A megkérdezettek közel egyharmada (31 százalék) szerint a magyar kormánynak sincsenek pontos, a valóságnak megfelelő információi.
Forrás: www.gallup.hu
fidesz.hu