Ma dönt az OVB a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezéséről
Ma dönt a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezéseiről az Országos Választási Bizottság (OVB). MTI hír.
Dátum: 2007-06-25 08:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79963
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:29:36.902723, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kezdeményezések aláírásgyűjtő ívének hitelesítését a testület korábban elutasította, ám az Alkotmánybíróság (Ab) úgy döntött, hogy a vizitdíj és a kórház napidíj, valamint a képzési hozzájárulásra vonatkozó kérdés népszavazásra bocsátható.
Az OVB elutasító határozatait követően a Fidesz és a KDNP politikai elfogultsággal vádolta a testületet, majd az Alkotmánybírósági június 5-ei döntése után éles politikai vita alakult ki az ügyben.
Szigeti Péter, az OVB elnöke szerint a közjogi alapintézményekhez
A kormánypártok tudomásul vették az Ab döntését, a Fidesz felszólította az OVB-t, hogy minél hamarabb hitelesítse aláírásgyűjtő íveket, a KDNP közölte: számára megnyugtató a határozat. Az MDF szerint a népszavazással kapcsolatban évek óta felelőtlen játszma zajlik.
Az Ab június 5-én semmisítette meg az OVB határozatait.
MTI - fidesz.hu