Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Életét vesztette öt spanyol kéksisakos Libanonban

Járőrözés közben távirányítású pokolgéppel felrobbantották Dél-Libanonban a spanyol békefenntartók egyik páncélozott szállító harcjárművét. Öt spanyol ENSZ-katona életét vesztette, három békefenntartó pedig megsebesült.


Dátum: 2007-06-25 09:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:29:38.108078, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy harcjármű teljesen kiégett, egy másik pedig megrongálódott a robbanásban. A történtekről a közeli Kijam falu lakosai számoltak be. Libanoni biztonsági források közölték, hogy a robbantást távirányítással követték el - először az volt a feltételezés, hogy a harcjármű aknára futott.

A Hezbollah nevű libanoni síita szervezet elítélte a robbantást, amelyet nyilatkozatában "agressziónak", illetve "gyanús cselekménynek" nevezett. Előzőleg voltak olyan figyelmeztető jelek, hogy terrortámadás célpontjává válhatnak a kéksisakosok, főként az al-Kaida hálózat, illetve annak szimpatizánsai részéről. Ezek a figyelmeztető jelek megszaporodtak, miután a Fatah al-Iszlám nevű szélsőséges szervezet öt héttel ezelőtt harcokba bonyolódott a libanoni hadsereggel egy észak-libanoni menekülttáborban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek