10 évvel ezelőtti első pozsonyi magyar papszentelésre emlékeztek
10 évvel ezelőtt, 1997. június 14-én a pozsonyi dómban hosszú várakozás után első ízben kerülhetett sor magyar nyelvű papszentelésre. Annak idején öt áldozópapot szentelt fel Mons. Dominik Tóth segédpüspök a Poszony-Nagyszombati Főegyházmegye szolgálatára. Mint azt a szentelő püspök akkor megemlítette, most már lehetséges a magyar nyelvű papszentelés, hiszen már kaptak magyar nyelvű szertartáskönyvet.
Dátum: 2007-06-25 09:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79969
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:29:38.763676, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szentmise az Oltáriszentség előtti hódolattal és Jézus Szíve litániával zárult. A dunaszerdahelyi hívek köszöntötték a jubiláló lelkiatyákat és a püspök atyát is. A pápai és magyar himnusz eléneklése után a szeretetlakoma keretében folytatódott a testvéri együttlét a zarándokok és a lelkiatyák számára.
Karaffa Attila/Pázmaneum