Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megérkezett a befagyasztott pénz Észak-Koreába

Az orosz távol-keleti Dalkombank hétfőn bejelentette, hogy az orosz külügyminisztérium és a moszkvai amerikai nagykövetség egyeztetése nyomán 25 millió dollárt átutalt az észak-koreai külkereskedelmi bank számlájára.


Dátum: 2007-06-25 10:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79973
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:29:39.980300, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pénz egy makaói bankban korábban befagyasztott észak-koreai vagyon ellenértéke. Ezzel elhárult az egyik utolsó akadály az elől, hogy a Koreai NDK kormánya megkezdje a Jongbiongban működő atomreaktor leállítását és bezárását. A bezárás az észak-koreai atomfegyverkezéstől tartó nemzetközi közösség fő követelése. A Koreai NDK február 13-án nemzetközi megállapodásban kötelezettséget vállalt arra, hogy két hónapon belül megkezdi az atomreaktor bezárását, de a végrehajtást hátráltatta a 2005-ben befagyasztott vagyon ügye.

Hétfőn, útban Észak-Koreába, Pekingbe érkezett a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) vezérigazgató-helyettese, Olli Heinonen. Kijelentette, hogy "a következő lépés a jongbiongi atomreaktor bezárása és lepecsételése". 2002 óta ez lesz az első IAEA-ellenőrzés Észak-Koreában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek