Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyilatkoznak vagy fizetnek: július elsejétől jön az elvárt adó

Bár az Alkotmánybíróság az év elején alkotmányellenesnek találta a társasági és az osztalékadóról, valamint a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek az úgynevezett elvárt adóra vonatkozó szabályait, a kormány nem mondott le az ebből származó bevételről.


Dátum: 2007-06-25 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79994
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:29:46.311816, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Alkotmánybíróság korábban azt kifogásolta, hogy a törvényalkotó nem tette lehetővé az adózó számára, hogy bizonyítsa, valóban veszteséges, s nem a jövedelmét kívánja eltitkolni. Május közepén az alkotmánybírák kívánságának megfelelően módosította az Országgyűlés a szabályokat.

A július elsejétől hatályba lépő új rendelkezések szerint a vállalkozások két lehetőség közül választhatnak, ha az adózás előtti eredményük nem éri el a törvény által meghatározott nyereségminimumot: vagy bevallást kiegészítő nyilatkozatot tesznek, vagy megfizetik az elvárt adót. A nyereségminimum a beszerzési költségekkel csökkentett bevétel két százaléka.

Ha az adóhatóság kétségbe vonja a gazdasági események valódiságát és megtörténtét, illetve azt, hogy a költségek ténylegesen a vállalkozás érdekében merültek fel, akkor mindezt az adózónak kell bizonyítania. Ellenkező esetben becsléssel állapítja meg az APEH az adó alapját. A hivatal azt is vizsgálhatja, hogy az egyéni vállalkozó, illetve a vállalkozás magánszemély tulajdonosa életvitelének biztosításához szükséges kiadásokra nyújthatott-e fedezetet a vállalkozásból megszerzett jövedelem. Ha úgy ítéli, hogy nem, akkor elrendelheti az adózó vagyongyarapodásának ellenőrzését.

AS Network, vg.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek