A tárca hagyjon fel a megyei önkormányzatok ellehetetlenítésével
A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) várakozással fogadja az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium élén hivatalosan hétfőn megtörtént személyi változást - közölte Ódor Ferenc elnök az MTI-vel hétfőn.
Dátum: 2007-06-25 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80012
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:29:51.834176, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A MÖOSZ elnöke - aki egyúttal a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat elnöke is -, arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy a szövetség elvárja a tárca új vezetésétől, hogy "felhagy a megyei önkormányzatok működésének ellehetetlenítésével, helyreállítja a megyei területfejlesztési tanácsok rendeltetésszerű működését". Szorgalmazzák azt is, hogy a tárca új vezetése vizsgálja felül a közigazgatás erőltetett regionalizálása irányába tett eddigi lépéseit.
A tárca eddigi vezetőjét, Lamperth Mónikát hivatalosan hétfőn váltotta fel Bajnai Gordon, aki egyúttal letette miniszteri esküjét is. A megyei önkormányzatok elnökei korábban azt mondták, hogy a kormány által erőltetett régiós átszervezés egyet jelent a kormányzat központosítási törekvéseivel. A jelenlegi megyerendszer ugyanis megfelel az uniós elvárásoknak is. Az eddigi tapasztalatok alapján a régiósítás még az országos hatáskörű szervezetek esetén sem jelentett megtakarítást.
MTI - fidesz.hu