Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb bonyodalmak a tandíj körül

Miért a többi hallgatóval fizettetik a tandíj alól mentesülők tanulmányait? - tette fel a kérdést interpellációjában Pálinkás József.


Dátum: 2007-06-25 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80015
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:29:52.759279, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: None

Az Alkotmánybíróság még nem döntött az ügyben, az élet azonban nem áll meg. Az ország egyik legnagyobb egyeteme már bejelentette, hogy határozott a meghirdetett tandíj összegének emeléséről, mert így tudja biztosítani azok oktatásához a forrásokat, akik mentesülnek a tandíjfizetés alól - húzta alá a politikus. Ezt annak dacára tette, hogy a Magyar Rektori Konferencia az államilag támogatott képzésben egységes tandíj mellett döntött. Az így megállapított tandíjról szóló tájékoztatás megjelent a felvételi tájékoztatóban is - tette hozzá.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a Rektori Konferencián született megállapodásra hivatkozva kijelentette, hogy az intézmények az általuk közzétett összegtől nem fognak eltérni, azt azonban a minisztérium képtelen volt megmondani, milyen forrásból oldják meg a mentesítendő hallgatók tandíját - fejtette ki Pálinkás József. Márpedig a hallgatók egy részét a törvény erejénél fogva mentesíteni kell a tandíjfizetés alól - tette hozzá.

A felsőoktatási intézmények igen kis mértékben fognak élni a hallgatók tandíjmentesítésével, mert nincs miből - húzta alá a politikus. Emlékeztetett: Hiller István a tandíj bevezetésekor azzal hitegette a leendő hallgatókat és szüleiket, hogy a jól tanulóknak és a rászorulóknak nem kell tandíjat fizetniük. Azt ígérte, hogy a hallgatók 15 % tandíjmentes lesz - tette hozzá. A törvénybe aztán már csak az került, hogy az intézmény legfeljebb a hallgatók 15 %-át mentesítheti, amennyiben megfelelnek a feltételeknek - hívta fel a figyelmet a polgári kormány oktatási minisztere. Nyilvánvaló, hogy ezzel a szabályozással becsapták a tanulni vágyó fiatalokat - szögezte le.

Pálinkás József a következőket kérdezte Hiller Istvántól:

- Előre láthatóan a hallgatók hány %-át tervezik mentesíteni a tandíjfizetés alól?

- Mi lesz ennek a forrása?

- Elfogadható-e, hogy egyes egyetemi, főiskolai hallgatók azért fizessenek lényegesen több tandíjat, mert a jogszabály szerint egyes társaik mentesülnek a tandíjfizetés alól, és éppen annyival fizessenek többet, amennyi a mentesülő társaik tandíja?

Válaszában Hiller István az ígérte, hogy emelkedik a felsőoktatás állami támogatása. Nem kivonul, nem csökkenti, hanem növeli részvételét az állam - tette hozzá.

Viszontválaszában Pálinkás József leszögezte: elfogadhatatlan, hogy egy intézményen belül az egyik hallgatótól beszedett tandíjat a másik hallgató tandíjmentesítésére fordítsák. Hangsúlyozta: ezt a tandíjmentességet az állami költségvetésnek kellene fedeznie.

A fideszes képviselő nem fogadta el a miniszter válaszát, a kormánypárti többség azonban igen.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1182, 'source_type': 'media', 'source_id': 990, 'target_type': 'article', 'target_id': 70138, 'relation_type': 'describes'}