Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A NATO-főtitkár védelmébe vette az amerikai rakétavédelmi terveket

A NATO-főtitkár azt javasolja az orosz félnek, küldjön szakértőket Lengyelországba, hogy meggyőződhessen arról, nem irányul Oroszország ellen az amerikai rakétapajzs részeként telepíteni tervezett tíz elfogó rakéta.


Dátum: 2007-06-25 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80026
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:29:56.176359, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jaap de Hoop Scheffer, aki hétfőn érkezett kétnapos látogatásra Oroszországba, az Eho Moszkvi rádióban Szergej Mironovval, a felsőház elnökével vitatta meg az Oroszország és az észak-atlanti szövetség közötti nézeteltéréseket. A két politikus abban egyetértett, hogy a jelenkor világában az első számú fenyegetést a nemzetközi terrorizmus jelenti.

A NATO-főtitkár második helyen említette a tömegpusztító fegyverek és rakétatechnológiák terjedését, amiből parázs vita kerekedett. Mironov hipotetikus fenyegetésnek minősítette ezt, hozzátéve, hogy Oroszország az amerikai rakétavédelmi rakétarendszer elemeinek tervezett közép-európai telepítését is idesorolja.

Mironov rámutatott, hogy a csehországi radarállomás lefedné Oroszországnak csaknem a teljes területét, a Lengyelországba telepítendő rakéták pedig orosz célpontokra irányulhatnak. Megismételte, hogy a rakétapajzs sokat emlegetett célpontjai, Irán és Észak-Korea nem tudják fenyegetni a NATO-tagállamokat, mivel híján vannak a szükséges technológiának. Scheffer javaslatára reagálva kiemelte, hogy a rakéták célpontjainak megváltoztatása legfeljebb néhány percig tart, így semmi értelme a szakértők lengyelországi látogatásának.

Jaap de Hoop Scheffer közlése szerint a NATO megérti Oroszország nyugtalanságát, és fontosnak nevezte, hogy Oroszország és az Egyesült Államok párbeszédet folytasson a rakétapajzsról. Hangsúlyozta, hogy optimizmussal tekint az orosz-NATO kapcsolatok jövőjére. Úgy vélte, hogy fejleszteni kell a kapcsolatokat a Balkánon való együttműködésben, a haditengerészeti flották közötti kooperációban, a természeti és technológiai katasztrófák megelőzésében és felszámolásában, a terrorizmus, valamint az afganisztáni kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemben.

A NATO első számú vezetője abból az alkalomból érkezett Oroszországba, hogy az észak-atlanti szövetség és Oroszország tíz éve (2007. május 27-én) írta alá az együttműködés alapjait megvető párizsi megállapodást, s a kapcsolatok erősítésének jegyében öt évvel később hozták létre az állandó kapcsolattartást szolgáló NATO-orosz tanácsot. Jaap de Hoop Scheffer és Mironov Szentpéterváron hétfőn megnyitotta "A biztonság jelenkori kihívásai és kockázatai: a NATO-orosz tanács szerepe" című szemináriumot. Scheffer és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden részt vesz a NATO-orosz tanács nagyköveti szintű moszkvai ülésén, s a NATO-főtitkárt várhatóan fogadja Vlagyimir Putyin orosz elnök is.

Mironov az Eho Moszki adásában úgy vélte, hogy Oroszország és a NATO nem áll szemben egymással, de a jövőbeni együttműködés attól függ majd, hogy az észak-atlanti szövetség mennyire veszi figyelembe az orosz aggodalmakat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek