Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pokorni Zoltán a közoktatási törvény módosításáról

A közoktatási törvény módosítása kapcsán kevés szó esik az oktatás meghatározó kérdéseiről: a finanszírozási garanciákról, iskolaszerkezetről, tartalmi szabályozásról, mert ezekről a tárca nem kíván érdemi vitát folytatni - mondta Pokorni Zoltán a parlament oktatási bizottságának fideszes alelnöke szerdai nyilatkozatában.


Dátum: 2003-01-29 18:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7303
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:16.757227, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pokorni Zoltán kifejtette: ehelyett álvita zajlik olyan részletkérdésekről, amelyek pedagógiai szempontból izgalmasak, de szigorú, kategorikus törvényi szabályozásuk nem indokolt.

A volt oktatási miniszter rámutatott: a buktatás, az értékelés, házi feladat mind olyan pedagógiai kérdés, amelyet a hatályos törvény megfelelően szabályoz, kellő mozgásteret engedve a pedagógusoknak. A politikus úgy véli a jelenleginél szigorúbb szabályozásnak nincs értelme, s amellett, hogy a pedagógusok iránti bizalmatlanság jeleként értelmezhető, több kárt okozhat, mint amennyi haszonnal jár.

Pokorni Zoltán elmondta: ugyanakkor a javaslatból jól kiolvasható az az 1996-1997-ben már megfogalmazott és a szakmai-politikai vitákban elvetett vízió, hogy a 6+6-os iskolaszerkezet váltsa fel az évtizedek alatt kialakult 8+4-es rendszert. A bizottság ellenzéki alelnöke rámutatott: az ilyen totális reformok szétzilálják a magyar közoktatást, elbizonytalanítják a fenntartókat, az iskolavezetőket és a pedagógusokat, ami kétségessé teszi más, egyébként támogatható elképzelések sikerét is.

Kifejtette: régi tapasztalata az oktatásszociológiának, hogy minél korábbra kerül a középfokú iskolaválasztás kényszere, annál kevésbé érvényesül a gyerekek szorgalma, tehetsége.

- A korai iskolaváltás elitizál, konzerválja a társadalmi különbségeket - vélte a korábbi oktatási miniszter.

Közölte: a jogszabályváltozás totális felfordulást eredményezne a tekintetben is, hogy az iskoláknak újra kellene írniuk helyi tanterveiket, pedagógiai programjaikat, vagy kénytelenek lennének elfogadni a tárca "központi tantervutasítását".

Pokorni Zoltán komoly problémákat lát a magyar oktatás finanszírozásában, számos önkormányzatnak kell kigazdálkodnia önerőből a tavalyi béremelés fedezetét, s különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek a 3000 lakos, s még inkább az 1500 lakos alatti kistelepülések.

Utalt az Állami Számvevőszék jelentésére, amely szerint a pedagógus bérek kifizetésére nem elegendőek a büdzsében szereplő összegek, a normatívák és a szükséges források között mintegy 50-70 milliárd forintos rés tátong.

Pokorni Zoltán félmegoldásnak tartja azt a hárommilliárdos keretösszeggel létrehozott nyitott alapot amelyből a rászoruló önkormányzatokat támogatnák, a pályázati feltételekből fakadóan ugyanis alig lesz olyan önkormányzat, amelyik ebből pénzt lát majd. Mint mondta, az alap létrehozása önmagában is beismerése annak, hogy a bérek fedezetét nem biztosítja az állami támogatás.

A problémák még súlyosabbak a háromezer lakos alatti kistelepüléseken, az óvodát, illetve alsó tagozatot működtető iskolák normatív támogatása ugyanis még kisebb mértékben nőtt, mint a többi intézménytípusé, a kiegészítő támogatás pedig egyetlen fillérrel sem nőtt.

Pokorni Zoltán emlékeztetett: ezeken a településeken működik az oktatási intézmények fele, és ide jár az iskoláskorúak negyede, közel 350 ezer kisdiák.

- Veszélyeztetett helyzetben vannak a forrásmegosztás miatt a fővárosi kerületek is - mutatott rá.

Az oktatási bizottság alelnöke szerint számos önkormányzat reagál erre intézménybezárásokkal, összevonásokkal. Ezt a helyzetet mélyíti el hosszú távon is a közoktatási törvény módosítása, amelyből kikerülne az évről-évre növekvő támogatást biztosító finanszírozási garancia, s csak annyi maradna, hogy a központi költségvetési támogatás nem lehet kevesebb, mint az előző évben.

Így - ha a a normatív támogatások összege 2004, 2005-ben nem változna -, az önkormányzatok közel 100 milliárd forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhatnának két év múlva, mint a jelenlegi szabályok szerint.

Pokorni Zoltán az osztályzást helyettesítendő szöveges értékelés kapcsán úgy vélekedett: az iskola többféleképpen működhet jól.

- Azt a pedagógiai nyelvet kell fejleszteni, amely nélkül a gyerekekről nem tudnak szót érteni a pedagógusok és a szülők. Ennek parancsszóra történő előírása, kötelezővé tétele azonban, nem visz előre - fogalmazott Pokorni Zoltán.

A bizottsági alelnök egyetértett azzal a törekvéssel, hogy alsó tagozatban minél kevesebb gyermek bukjon meg. Ez trauma a kisdiák számára, de egybe kell vetni azzal, hogy esetleg éveken keresztül kudarcok érik, mert nem képes elolvasni, kiszámolni azt amit a többiek.

- Annak esélyét elvenni szülőktől, tanítóktól, hogy egyéni felzárkóztatáson, fejlesztésen keresztül a gyerek behozza kortársait egy demagóg lózung miatt, kifejezetten káros - mondta.

Mint mondta, az évismétlések kérdését egyetlen paragrafussal nem lehet megoldani, ehhez időkeretre, fejlesztő pedagógusokra, plusz forrásokra van szükség.

A házi feladatok kapcsán rámutatott: jól működnek iskolák úgy is, ha nem adnak a gyerekeknek otthoni leckét.

- Ennek törvényi szabályozása a gyakorlatban nem alkalmazható - vélekedett.

A teljesítményszorzóról elmondta: a szakszervezetek éles szemmel vették észre, hogy annak bevezetése az oktatás minősége ellen ható elképzelés, hiszen abban teszi érdekeltté a munkavállalókat, hogy keresetüket tartósan pluszmunka vállalásával egészítsék ki, azaz burkolt kötelező óraszámemelést jelent.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek