Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

SZDSZ, a vezető kormánypárt

Úgy látszik az eddigiek alapján, hogy az MSZP elvesztette ezt a csatát, az SZDSZ modellje került nyerési pozícióba - így kommentálta az egészségbiztosítási rendszer átalakítására vonatkozó elvi koalíciós megállapodást Sinkó Eszter, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának szakértője. A Magyar Nemzet elemzése.


Dátum: 2007-06-26 08:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80041
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:30:00.626553, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta: biztos abban, hogy a szocialista frakció jelentős része nem ért egyet a döntéssel, de a jelek szerint a fontos kérdésekben ez nem sokat számít, a pártelnök akarata dönt. Sinkó Eszter szerint az új rendszer legnagyobb veszélye, hogy a magáncégek előbb-utóbb szelektálni kezdenek az állampolgárok között, s igyekeznek megszabadulni a nagyobb kockázatot jelentő ügyfelektől. Másrészt megpróbálják a befizetett járulékért járó szolgáltatási csomagot szűkíteni. Valószínűtlennek tartja, hogy a további részletekről szóló döntésnél az MSZP akarata érvényesüljön, szerinte a szocialisták legfeljebb látszateredményekre számíthatnak. Hiába akarják ugyanis az államnál tartani a pénztárak menedzsmentjogát, az üzleti biztosítók így valószínűleg nem lépnének be erre a piacra.

Politikai kompromisszumok által összetákolt rendszer, ami számos elemében átgondolatlannak tűnik - így reagált a megállapodásra Skultéty László, a GKI-EKI Egészségügy-kutató Intézet ügyvezető igazgatója. Mint mondta, az elképzelt rendszer számos bizonytalanságot és ellentmondást rejt magában. Az egyiket abban látja, hogy miközben az MSZP szeretné megtartani a menedzsmenti jogokat az államnál, addig az üzleti biztosítók piacra lépésének feltétele éppen a kellő befolyás megszerzése. Hiszen ha egy üzleti vállalkozás kockáztat, akkor szeretne magának beleszólást a fontos kérdésekbe. Ha ezt megkapja, akkor viszont csak látszólagos marad a pénztárakban a többségi állami tulajdonrész - tette hozzá. Az új rendszer legnagyobb veszélyének a járulékfizetés ellenében járó szolgáltatási csomag szűkülését tartja a szakember. Arra a kérdésre, hogy lehet-e számítani érdemi javulásra a szolgáltatások minőségét illetően attól, hogy a befektetők tőkét invesztálnak a rendszerbe tulajdonrészük megszerzéséért, Skultéty László úgy felelt: csekély összegről van szó. Noha sokan a több mint ezermilliárd forintos Egészségbiztosítási Alaphoz viszonyítják a 49 százalékot, a valóságban nagyságrendekkel kisebb öszszegről van szó. Azok a politikusi nyilatkozatok, amelyek szerint az így befolyó összegből javul majd az ellátórendszer, csak PR-fogásnak tekinthetők.

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége megütközéssel fogadta a döntést, mert a gyógyítás jövőjét alapvetően érintő kérdésben - a szakma folyamatos tiltakozása ellenére - olyan megoldás született, amely veszélyezteti a betegellátást, a gyógyítók létét és egzisztenciáját, s végképp tönkreteszi az egységes egészségbiztosítás reményét, lerombolja azt az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat, melynek talaján az egyedül üdvözítő megoldás, az egységes társadalombiztosítás rendszere felépíthető lenne. Semmi értelme egy - a világon sehol nem látott és nem működtetett - rendszer felépítésére kísérletet tenni kizárólag politikai kompromisszumtól és üzleti érdekektől vezérelve. A nyilvánosságra került tervezetet egyébként nem ismerték, nem alkothattak véleményt róla. A kamara közleményében az is olvasható, hogy tiltakoznak az egységes nemzeti közvagyon kiárusítása ellen.

A Magyar Kórházszövetség fenntartja korábbi álláspontját, miszerint Magyarországon meg kell tartani az egybiztosítós rendszert, s az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat valódi biztosítóvá kell alakítani. A helyzetet súlyosbítja, hogy éppen a kórházi struktúraátalakítás kellős közepén hoztak meg egy ilyen nagy horderejű döntést. A legnagyobb kockázatot az jelenti számukra, hogy az új biztosítóknak nem kell minden kórházzal szerződést kötniük, így bizonytalanná válik azon intézmények sorsa, amelyekre a tulajdonos nem tud elegendő pénzt költeni.

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete tiltakozik az egységes társadalombiztosítás, a társadalmi szolidaritás felszámolásának terve ellen. Megdöbbenve értesült róla, hogy az MSZP, feladva minden korábbi elvét, semmibe véve szakértőinek véleményét, félresöpörve a civil szférát, egy a társadalom jövőjét alapvetően és hosszú távon befolyásoló ügyben újra engedett az SZDSZ politikai és gazdasági zsarolásának. Unokáink életét is helyrehozhatatlan károkkal fenyegető alku köttetett - véli az egyesület.

Zivkovics Natália, Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek