A szocialista frakciónak elege van az SZDSZ-ből
Kötelező, mérsékelt taps - az MSZP parlamenti frakciója több képviselő beszámolója szerint így fogadta Gyurcsány Ferenc ismertetőjét a koalíciós megállapodás tervezetéről. Hiányolták a kormányfői szónoklatból a kellő önkritikát, és már nem hisznek kincstári optimizmusának. Annak, hogy "Hajrá! Ősszel új erővel beindulunk, médiakampánnyal megnyerjük magunknak az országot!" A Magyar Hírlap írása.
Dátum: 2007-06-26 09:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80046
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:30:02.138973, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Állításuk szerint a frakció többségének elege van abból is, hogy a kormányzat továbbra is pecsétnyomóként használja őket, és jobbára csak a médiából értesülnek a döntésekről. Nem utolsósorban pedig elegük van az SZDSZ-ből, mert szerintük "a reformok kerékkötőinek" szerepébe kényszeríti a szocialistákat. A képviselőcsoportnak fogalma sincs arról, hogy a részletekről szóló nyári tárgyalásokon mire jutnak a felek. Ezzel akkor szembesülnek, amikor a parlamenti szünetről visszatérve, választókerületeik polgárainak kritikáját meghallgatva azt várják tőlük, hogy ellenkezés nélkül adják áldásukat a felsőbb vezetés alkujára.
A képviselők azt mondták: kiszámíthatatlan, milyen folyamatok indulnak el az ősszel. Egyikük nem tartotta kizártnak a koalíció felbomlását sem - feltéve, hogy a szabad demokraták úgy ítélik meg, hogy kormányon kívülről jobban tudják menedzselni pártjukat a választásig. Szerinte Gyurcsány Ferenc is azért képviseli a tárgyalásokon inkább az SZDSZ érdekeit, mert most már főként a szabad demokratáktól függ kormányfői pozíciójának megtartása.
A megállapodással az SZDSZ parlamenti frakciója sem maradéktalanul elégedett. Szerettek volna több jogosítványt kiharcolni az egészségügyi átalakításban a magánbiztosítóknak. Néhányan megkérdőjelezték, hogy a kialkudott megoldás valóban biztosítja-e a versenyt.
Ennek ellenére hivatalosan úgy nyilatkoztak, hogy a frakció egyhangúlag támogatja a koalíciós pártok vasárnap elfogadott kompromisszumos javaslatait.
Gusztos Péter frakcióvezető-helyettes bejelentette azt is: ősszel támogatni fogják Szabó Máté általános ombudsmanná választását. Kezdeményezték továbbá, hogy ősztől a kormányzati kabinet mintájára a koalíciós pártok frakcióvezetése között is jöjjön létre egyeztető fórum.
Magyar Hírlap
fidesz.hu