Új menekültügyi programot jelentett be az EU közel 400 millió euróért
Új programot indított az Európai Bizottság, amelynek keretében a Európai Unión kívüli országokkal folytatnak együttműködést a bevándorlás és menekültügy területén - jelentette be a testület hétfőn Brüsszelben.
Dátum: 2007-06-26 09:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80050
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:30:03.365548, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 2013-ig összesen 380 millió eurót magában foglaló programegyik fő célja, hogy segítse a menekültek és kivándorlók induló vagy tranzitországait az áramlás mérséklésében.
Az EU a déli és keleti határait érintő bevándorlásra összpontosít (előbbire az első három évben 70, utóbbira 50 millió euróval), de külön összeget fordít olyan témákra is, mint a fejlesztés, a munkaerő-vándorlás vagy az embercsempészet.
MTI - fidesz.hu