Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pártok kezén az olajügyekből fehérített pénz?

Kármán Irén jobban van. A megvert oknyomozó újságíró a rendőri eljárásra panaszkodott lapunknak. Az újságírónő nem örül Sándor István, alias Papa vele kapcsolatos kijelentéseinek. Az egykori főnyomozóval riportkönyve elszámolási vitája miatt szakadt meg a kapcsolata. Kármán szerint mindegyik párt sáros az olajügyekben. A Magyar Hírlap összefoglalója.


Dátum: 2007-06-26 10:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80056
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:30:05.367244, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Javult az állapota Kármán Irénnek, a hét végén súlyosan bántalmazott, olajügyekben nyomozó újságírónak. Segítséggel már meg tudott tenni néhány lépést a budai Szent János Kórház folyosóján. Tegnap délután a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársainak részletes vallomást tett, majd fogadta a látogatóba érkező három gyermekét. Az országos rendőrfőkapitány ötmillió forintos nyomravezetői díjáról az újságíró örömmel értesült.

A nyomozók tegnap elvitték az újságíró lakásáról a számítógépét, hogy megvizsgálhassák a rajta lévő adatokat. Kármán Irén lapunknak a rendőri eljárásról panaszkodott. Azt mondta, a megveretése helyszínére érkező járőrök először nem engedték a mentőknek, hogy kórházba szállítsák, mert életszerűtlennek találták az esetet. Aztán 16 éves fiát gyanúsították meg, hogy hasba rúgta az anyját.

Kármán Irén tegnapi Hanta-palinta politika című blogbejegyzésében írja: "Nem szeretném, ha politikai pártok felcsimpaszkodnának az ügyre, a személyes tragédiámra, már csak azért sem, mert az MDF-nek és a Fidesznek jelentős szerepe van abban, hogy a Pallag László-féle olajbizottság munkáját ellehetetlenítették. Nem adták meg a segítséget ahhoz, hogy a bizottság kiderítse, milyen kapcsolatrendszer állt a rendszerváltás utáni legnagyobb bűncselekmény-sorozat mögött. Ebből az álszent szolidaritásból nem kérek, hiszen ez ellen harcolok."

Az oknyomozó újságíró szerint az ezredfordulón a mostani ellenzéki pártok nem csináltak mást, csak titkolóztak. Ezért tartja álszentnek azt is, hogy Dávid Ibolya most a korrupció ellen beszél. "Az MDF sara a jövedéki törvény körüli mizéria, ennek ellenére úgy csinálnak, mintha most hallanának az egészről először. Amikor hatalmon voltak, nem tettek semmit, pedig álszent módon felhasználták a tisztára mosott pénzeket" - mondta Kármán.

A riporter szerint "az MSZP felelőssége az, hogy megállítsa ezt a folyamatot". Lapunknak ezt úgy magyarázta: a koalíció tagjaiból kerül ki a titokgazda, ezért most ők tudnának tenni valamit. Ennek ellenére nem gondolja, hogy a szocialisták érintetlenek az olajügyekben. A gyanú árnyékát veti például, hogy annak idején nem menesztették Arnold Mihályt, a vám- és pénzügyőrség akkori országos parancsnokát, akinek Kármán szerint felvetődött a neve a jövedéki ügyek kapcsán.

Kármán Irén lapunk tegnapi cikkére úgy reagált: nem örül neki, hogy "a Papának megjelennek a hülyeségei". Nem érti, miért éppen P. Tamás nevét emlegeti Sándor István egykori nyomozó, hiszen "huszonöt embert is említhetne, akik szintén hírbe hozhatók".

Az újságíró és az általa bosszúszomjasnak nevezett nyomozó között akkor romlott meg a kapcsolat, amikor a riportkönyv megjelenése után elszámolási vitába keveredtek. Kármán lapunk kérdésére viszont megerősítette: baráti kapcsolat van közte és P. Tamás között. Ismeretes: a férfi az Energol-ügy egyik fő gyanúsítottja volt, aki az elévülési időig külföldön tartózkodott.

Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek