Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egy hónap múlva derülnek ki a ponthatárok

A felvételizőknek már csak alig egy hónapot kell várniuk arra, hogy kiderüljön, sikerült-e idei felvételijük: a felvételi ponthatárok július 25-én válnak publikussá - közölte az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) az MTI-vel.


Dátum: 2007-06-26 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80064
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:30:07.991100, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jelentkezőknek július 11-ig még van módjuk arra, hogy beküldjék a felvételihez szükséges dokumentumaikat, módosítsanak adataikon vagy megváltoztassák jelentkezési sorrendjüket. A diákoknak eddig van lehetőségük pótolni azokat a dokumentummásolatokat, melyeket nem csatoltak jelentkezési lapjukhoz vagy melyeket időközben szereztek meg.

Az idén érettségizőknek ugyanakkor nem kell beküldeniük az elért eredményeiket igazoló bizonyítvány vagy tanúsítvány másolatát. Az érettségi eredményeket esetükben a központi érettségi nyilvántartásból elektronikusan megkapja a felvételi adatbázist kezelő OFIK. Az idén érettségizetteknek ugyanakkor a 12. évfolyam év végi osztályzatait igazoló bizonyítvány másolatát - amennyiben ennek figyelembevételét a tanulmányi pontok számításához kérik - haladéktalanul be kell küldeniük.

Az OFIK azt is tanácsolja még, hogy nemcsak a feldolgozott érettségi eredményeket, hanem az egyéb felsőoktatási jelentkezéshez kapcsolódóan beküldött dokumentumaik feldolgozottságát is ellenőrizzék le a jelentkezők a www.felvi.hu weboldal "Az Én felvim" szolgáltatásának segítségével.

A felvételi adatbázisban rögzített jelentkezői adatok megváltoztatására tetszőleges alkalommal, míg a jelentkezési sorrend módosítására egyszeri alkalommal van lehetőség. Előbbire akkor van szükség, ha a rögzített adatok nem helyesek vagy az illetőnek a jelentkezés óta megváltoztak az adatai. A korábban meghatározott sorrend módosítását az "életkörülmények" megváltozása indokolhatja (pl. költözés). Az is módosításra adhat okot, ha a jelentkező időközben rájött, hogy mégsem szívesen járna az általa megjelölt szakra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek