A népszavazás hívei győztek
Győztünk, és papírunk is van róla - kommentálta az OVB tegnapi döntését Pokorni Zoltán, aki ugyanakkor elismerte: hosszú viták előtt áll még a népszavazás.
Dátum: 2007-06-26 11:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80069
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:30:09.628893, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint fogalmazott, nem a Fidesz hívei, vagy a tandíj, esetleg a vizitdíj ellenzői győztek tegnap este, hanem a demokrácia hívei győzedelmeskedtek. A Fidesz alelnöke a demokrácia egyik legfontosabb részének nevezte, hogy az emberek szabadon mondhassanak véleményt.
"Egy évvel ezelőtt a kormány eltitkolta a valóságot" - emlékeztetett Pokorni Zoltán, kiemelve: a valóság és a kormány szándékának ismerete nélkül kellett az urnákhoz járulnia a választópolgároknak. A népszavazás esélyt ad arra - jelentette ki -, hogy értékes és tárgyszerű vita kezdődhessen arról, milyen irányba induljon el az ország.
A Fidesz legfontosabb célja, hogy minél hamarabb és egyszerre tarthassák meg a népszavazást, ezért úgy számolnak, hogy ősszel, szeptemberben összegyűjtik a kérdésenkénti 200 ezer aláírást, és tavasszal megtörténik a népszavazás - mondta a politikus. A Fidesz alelnöke aláhúzta azt is, hogy a köztes időt értelmes, tárgyszerű vitával akarják tölteni, olyan vitával, amely nem a másik fél minősítéséről, hanem valóban a kérdésekről szól.
A kormány álláspontjáról szólva úgy fogalmazott: egy demokráciában elfogadhatatlan módon próbálta megakadályozni a népszavazást. "Elfogyott az erő, ami az akadályozás mögött állt, mára pusztán a hatalom maradt a maga puszta meztelenségében" - jegyezte meg.
Végül rámutatott arra is, hogy az OVB már 2006 novemberében meghozhatta volna helyes döntését a népszavazás kérdéseiben. Újságírói kérdésre válaszolva pedig elmondta: a több-biztosítós kérdésről, melyet egy magánszemély nyújtott be az OVB-nek még nem tudnak véleményt alkotni, miután az is az Alkotmánybíróság előtt fekszik.
fidesz.hu