Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gordon Brown nem riad meg az előre hozott választásoktól

Nem zárják ki Angliában az előre hozott választás lehetőségét - kommentálta több brit napilap Gordon Brown elejtett félmondatát a vasárnapi rendkívüli munkáspárti kongresszus után. A Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-06-26 11:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80070
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:30:10.005890, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Miután Brown Tony Blairtől immáron hivatalosan is átvette a kormányzó Munkáspárt vezetését, kijelentette, hogy pártja "ne csak megvívni, hanem megnyerni is képes legyen egy általános választást... amikor a miniszterelnök annak kiírása mellett dönt". Az ellenzéki konzervatívok jó ideje hangoztatják az előre hozott választások megtartásának szükségességét, de szerintük Tony Blair megszegte ígéretét, hiszen 2005-ben még azt mondta, hogy kitölti mandátumát a kormány élén.

Gordon Brown a pártvezetői megbízatás után holnap átveszi a kormányfői posztot elődjétől, amire az ellenzék szerint nincs választóktól kapott közvetlen felhatalmazása. A The Sun értesülése szerint az új miniszterelnök már egy éven belül, vagy akár ősszel kiírhatja a választást. Készen állok a tavaszi megmérettetésre - reagált minderre David Cameron, a konzervatívok vezére. A The Observer vasárnapi lap megbízásából, még júniusban készített közvélemény-kutatás eredményei szerint erre 22 százalék esélye lenne, míg vetélytársára a választók negyven százaléka voksolna. Az előre hozott választásokat látszik igazolni, hogy a Munkáspárt vasárnapi kongresszusán Douglas Alexander jelenlegi közlekedési minisztert "választási koordinátorrá" választották. A brit kormánynak egyébként 2010-ig szól a mandátuma.

Időközben felröppent a hír, hogy Tony Blair lehet a közel-keleti kvartett különmegbízottja - legalábbis erről számolt be a The Financial Times. A tekintélyes brit napilap értesülése szerint a közel-keleti rendezés érdekében közvetítő csoport, vagyis az Egyesült Államok, Oroszország, az ENSZ és a Európai Unió küldöttei ma Jeruzsálemben éppen azért ülnek össze, hogy kinevezzék Blairt erre a tisztségre. A politikus hivatalosan holnap válik meg a brit miniszterelnöki poszttól.

Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek