Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tovább fogyunk

A születésszám csökkenése és a halálozások emelkedése következtében a természetes fogyás mértéke 2007 első négy hónapjában nagyobb mértékű volt, mint 2006 ugyanezen időszakában - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett gyorstájékoztatójában.


Dátum: 2007-06-26 11:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:30:10.614038, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A természetes fogyás a 2006. január-áprilisi 13.068-cal szemben 2007 első négy hónapjában 14.985 volt. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 10.000 fővel csökkent. Eszerint a népesség lélekszáma az időszak végén 10 millió 56 ezer fő volt - áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Mint írták, az előzetes adatok szerint 2007 első négy hónapjában 30.751 gyermek született és 45.736 lakos hunyt el. A négy hónapi születésszám csaknem 1.200-zal, 3,7 százalékkal elmaradt az előző évitől, és 726-tal, 1,6 százalékkal többen haltak meg, mint egy évvel korábban.

A közlés szerint a korábbi évtizedekben ilyen kevés házasságkötés az év első négy hónapjában még nem fordult elő. Ez év januárja és áprilisa között 7.452 házasságkötés történt, 930-cal, 11 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek