Szociális bérlakásokat adtak át Lábatlanon
Sokan örülnek annak, hogy a Széchenyi Terv a mindennapi élet egy olyan fontos területére is kiterjed, mint a szociális bérlakás-építés - jelentette ki szerdán a Komárom-Esztergom megyei Lábatlanon hét bérlakás átadása alkalmából Szemkeő Judit.
Dátum: 2002-02-27 19:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=456
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:02.591890, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkára kiemelte: a legtöbb településen már nincs olyan lista, amelyen a szociális bérlakást igénylők adatait tartanák nyilván, mert az önkormányzatok és a lakásra várók lemondtak arról, hogy belátható időn belül sor kerülhet erre. Hozzátette: az új pályázati lehetőség, amellyel egyre több önkormányzat él, ezt az elvesztett reményt adja vissza.
A beruházás költsége 40 millió, az elnyert támogatás 26 millió forint volt. A megüresedett óvoda átalakítását, valamint a lakások környékének szépítését egy helyi és egy térségi nagyvállalat is segítette.