Egy hónap alatt fogadtatná el Demeter Ervin a rendeleteket
A rendszerváltás óta bevett két hónappal szemben, a jövőben egy hónap alatt fogadtatná el az önkormányzati rendeleteket Egerben Demeter Ervin a Fidesz önkormányzati képviselője. Erről kedden maga a volt titokminiszter tájékoztatta az MTI-t. A politikus szerint javaslatának elfogadása esetén felgyorsítható volna és hatékonyabbá válna a testület munkája.
Dátum: 2007-06-26 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80099
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:30:19.610654, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Demeter Ervin emlékeztetett arra, hogy jelenleg annak érdekében történik két fordulóban a rendeletek tárgyalása, hogy minél szélesebb körű véleménynyilvánítási lehetőséget biztosítson az érdekeltek számára az önkormányzat. Ugyanakkor a gyakorlat azt mutatja, hogy ez csupán formalitás, mert a második fordulóban a legritkább esetben kerül elő új szempont - mondta. Ebben a helyzetben előzetes véleményezési lehetőséget kapnának az állampolgárok, vagyis a rendelet-tervezeteket, a bizottsági tárgyalással egy időben függesztenék ki - közölte Demeter Ervin, aki a Fidesz egri választókerületi elnöke is egyben.
MTI - fidesz.hu