Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

40 ezer ember véleményét vette semmibe Szekeres

A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Pécsi Csoportja és Önkormányzati Frakciója megdöbbenéssel vette a hírt, miszerint a Honvédelmi Miniszter aláírta a másodfokú határozatot, így az építési engedély jogerőssé vált.


Dátum: 2007-06-26 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80101
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:30:20.240111, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szekeres Imre, nem csak közel 40.000 pécsi véleményét hagyta figyelmen kívül, hanem azokat a szakmailag megalapozott aggályokat is, mellyel a fellebbezők éltek. Sajnálatosnak tartjuk, hogy sem a pécsi önkormányzat fellebbezésében, sem az állampolgárok és civil szervezetek fellebbezéseiben foglalt törvénysértések orvoslásával nem foglalkozik a határozat.

Ami a határozat kiadásával bekövetkezett, megelőzhető lett volna. A város részéről a további fellebbezés már csak politikai bohóckodás, hiszen a változtatási tilalom elrendelése lett volna az egyedüli és járható út.

A Polgármester úr nyilatkozata sajnálatos módon még mindig kimerül abban, hogy megpróbálja a pécsi közgyűlés szocialista-szabaddemokrata többségének felelősségét elhárítani, ill. az üggyel kapcsolatban tanúsított felelőtlenségének valódi okait elhallgatni. Szomorú, hogy a Polgármester a lokátor építése körüli aggodalmakat és aggályokat, napi politikai érdekeket szolgáló kisstílű vitának értékeli. A 38.870 szavazat bebizonyította, hogy a Pécsiek nem politikai ügynek, hanem életük minőségét döntően befolyásoló körülményként tekintenek a Tubesre telepítendő lokátorra. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség és Pécsi Csoportja valamint Önkormányzati Frakciója helyi ügynek kezeli a lokátor építését. Polgármester figyelmen kívül hagyta a pécsiek véleményét és a kormány cinkosaként kiszolgáltatja a város lakóit a lokátor beláthatatlan egészségügyi, katonai és gazdasági hatásainak.

Ezek a lépések pedig felvetik a Polgármester Úr alkalmasságát.

Fidesz-KDNP Frakció

Dr. Révész Mária

Városi elnök, frakcióvezető

Kapcsolódó elemek