Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz az első három népszavazási kérdés ismételt benyújtására készül

A Fidesz jogi kabinetje a napokban kidolgozza a korábban jóváhagyott három népszavazási kezdeményezés ismételt benyújtásáról szóló beadványt - mondta Répássy Róbert kabinetvezető kedden az MTI-nek.


Dátum: 2007-06-26 17:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80112
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:30:23.776507, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselőt annak kapcsán kérdezte az MTI, hogy Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: a párt jogi kabinetje és szakértői fogják megoldani a hat népszavazási kérdés összekapcsolását, tekintettel arra, hogy a már korábban jóváhagyott három kezdeményezés, a termőföldről, a kórházprivatizációról és a gyógyszerforgalmazásról szóló kérdések gyűjtési határideje július 9-én lejár.

Répássy Róbert az MTI-nek azt mondta, a Fidesz jogi kabinetje a napokban elkészíti az ismételt benyújtásról szóló beadványokat, amelyet július 9-e után lehet beterjeszteni az Országos Választási Bizottság (OVB) elé, hiszen amíg tart a gyűjtési határidő, addig nem lehet ugyanolyan kezdeményezést tenni.

A Fidesz jogi kabinetjének vezetője ugyanakkor hangsúlyozta: annak függvényében lehet eldönteni, mikor érdemes benyújtani ismét az első három kérdést, ha már tudják, hogy a másik három kezdeményezést hitelesítő hétfői OVB-határozatot megtámadják-e az Alkotmánybíróságnál. Meg kell várni a 15 napos jogorvoslati idő leteltét, július 10-ét, és ez után lehet dönteni az ismételt benyújtásról - tette hozzá Répássy Róbert.

Az OVB hétfői ülésén - korábbi álláspontját felülbírálva - hitelesítette a Fidesz és a KDNP közös népszavazási kezdeményezésének további három kérdésében, a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlése érdekében született aláírásgyűjtő íveket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek