Botrányos székházügy: Legyen nyilvános!
A nyilvánosság pártjára állt az MTV új székházának szerződésével kapcsolatban a közszolgálati televízió kuratóriuma. Az elnökség tagjai felszólították Rudi Zoltánt, az MTV elnökét, hogy készítsen intézkedési tervet a dokumentum közszemlére bocsátása érdekében - tudósít a Magyar Hírlap.
Dátum: 2007-06-27 08:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80128
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:30:29.073063, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Továbbra is kiemelt figyelmet kap a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumában a köztelevízió székházszerződése. Legutóbbi ülésén már napirendre vette az új székház ügyét, míg a korábbi tanácskozáson ezt megakadályozta a kormányoldali többség. A kuratóriumban egységes álláspont alakult ki, amelyre információink szerint erős hatással volt Péterfalvi Attila ombudsman állásfoglalása is. Az adatvédelmi biztos kijelentette ugyanis, hogy az MTV közfeladatot ellátó szerv, ezért köteles a gazdálkodásával, ezen belül az általa kötött szerződésekkel kapcsolatos adatokat hozzáférhetővé tenni.
Ugron Gáspár fideszes delegált a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy két kérdésben is döntés született. "Egyrészt megerősítettük azt a kérést, amelyet még az előző kuratórium februárban intézett Rudi Zoltánhoz. Ebben az állt hogy az MTV elnöke egyeztessen az új székházat építő és bérbe adó Millennium Média Kft. képviselőivel a szerződés nyilvánossá tehető pontjairól, és erről tájékoztassa a kurátorokat. Ez a mai napig nem történt meg" - mondta Ugron. A kurátorok határozatot fogadtak el: a következő elnökségi ülésig, azaz július 25-ig intézkedési terv kialakítására szólítják fel az MTV elnökét. A tervben részletes határidővel megjelölve szerepelnie kell, hogy a köztelevízió melyik szerződéseibe enged szabad betekintést.
Lapunk megkereste az MTV vezetését is a Millennium Média Kft.-vel történt egyeztetése esetleges eredményéről, de válaszul csak azt a közleményt kaptuk, amelyet a szerződés aláírásakor kiadott a televízió. Ebben a bérleti díjon kívül lényeges konkrétum a megállapodásról nincs.
Papp Dániel, Magyar Hírlap
fidesz.hu