Blairt már ma kinevezhetik a közel-keleti kvartett különmegbízottjának
Már szerdán kinevezik a közel-keleti közvetítő kvartett különmegbízottjának Tony Blair leköszönő brit kormányfőt - közölték washingtoni forrásból.
Dátum: 2007-06-27 08:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80129
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:30:29.403559, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kinevezés várható időpontjáról egy névtelenséget kérő amerikai kormányzati tisztségviselő nyilatkozott kedden.
Mint elmondta, az egyeztetések az utolsó szakaszban vannak, s már nem várható, hogy bármi kisiklassa a kormányrudat szerdán Londonban Gordon Brownnak átadó politikus különmegbízotti kinevezését.
Előzőleg Marc Otte, az Európai Unió közel-keleti megbízottja Jeruzsálemben a kvartett - az EU, az ENSZ, az Egyesült Államok és Oroszország - képviselőinek a találkozója után úgy nyilatkozott, Blair az egyedüli jelölt, de a négyek még Moszkva jóváhagyására várnak.
Ehud Olmert izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök egyaránt támogatásáról biztosította Blair megbízotti kinevezését, a Hamász iszlamista palesztin szervezet viszont helytelenítette azt, szóvivője útján tudatva: a mozgalom nem látja szívesen a brit politikust a különmegbízotti pozícióban, mert, mint közölték, támogatta "a cionista megszállás által népünkkel szemben elkövetett terrorista cselekményeket és öldöklést".
MTI - fidesz.hu