Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bánki Erik: Lassuló pályán a turizmus

A turisztikai világszervezet kutatásai megállapították: lassul a turisztikai forgalomnak a korábbi tíz százalék feletti növekedési üteme, és várhatóan évi négy százalék körüli szintre áll majd be. Túlzsúfolttá válnak a kiemelt úti célok, s ezért nagy jelentőségük van a fenntartható fejlődést szolgáló minőségi fejlesztéseknek - számolt be Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke egy nemzetközi szakmai konferenciáról. A Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-06-27 11:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80150
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:30:36.413086, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Eredményesnek ítélte az Országgyűlés sport és turisztikai bizottságának a tavaszi ülésszakban végzett munkáját Bánki Erik, a testület fideszes elnöke. Kiemelte: több alkalommal is sikerült ötpárti egyetértést elérniük, és a vitás kérdésekben - kizárólag szakmai érvek alapján - dönteniük.

Bánki hozzáfűzte: reméli, hogy Bajnai Gordon, a frissen kinevezett önkormányzati és területfejlesztési miniszter az elődjénél sokkal hatékonyabban képviseli a turisztikai érdekeket a kormányban. A bizottság elnöke egyébként több témában is kezdeményezett tárgyalást az új miniszterrel. Így beszélnek majd egy önálló turisztikai hivatal felállításáról, a turizmustörvény közigazgatási egyeztetésének mielőbbi elindításáról és a több éve húzódó turisztikai parlamenti nyílt nap megszervezéséről.

Bánki beszámolt arról is, hogy június 13-tól 15-ig tartották meg az országgyűlési és önkormányzati képviselők ötödik nemzetközi turisztikai fórumát Tunéziában. Elhangzott: a turisztikai világszervezet által végzett kutatások egyértelműen megállapították, hogy a következő években a világ turizmusa új pályára lép. A turisztikai forgalomnak a korábbi években mért tíz százalék feletti növekedési üteme lassul, várhatóan évi négy százalék körüli szintre áll majd be. Vélhetően túlzsúfolttá válnak a kiemelt úti célok, ezért nagy jelentőségük van a fenntartható fejlődést szolgáló minőségi fejlesztéseknek. A konferencia végén elfogadták a hammameti nyilatkozatot, amely a turizmus nemzetközi gazdasági életben betöltött szerepének a fontosságát hangsúlyozza, és rámutat kiemelkedő jelentőségére az éghajlatváltozás dinamizmusának csökkentéséért és a szegénység ellen vívott harcban. Az elnök végezetül kiemelte: Magyarországnak fel kell készülnie az ágazatban bekövetkező változásokra, hogy versenyhelyzetét javítani tudja.

Hunyor Erna, Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek