Aláírásgyűjtés a kedvezménytörvény módosítása ellen
Csoóri Sándor, Duray Miklós és Szűrös Mátyás sajtótájékoztatót tartottak a kedvezménytörvény módosítása elleni aláírásgyűjtésük kapcsán. Rámutattak: a kisebbségi helyzet nemcsak politikai, jogi kérdés, hanem létfilozófiai probléma is, ugyanis a kisebbségi sorba születő ember létét meghatározza, hogy az anyaország és egy másik nemzet közötti térben él.
Dátum: 2003-01-30 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7317
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:21.313393, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Aláírásgyűjtést kezdeményez Csoóri Sándor a kedvezménytörvény módosítása ellen; az akcióról csütörtökön Budapesten tájékoztatták a sajtót. A Kossuth-díjas költő - aki majd tíz éven át volt a Magyarok Világszövetségének elnöke - elmondta: az aláírók arra kérik a kormányt, kövessen el mindent azért, hogy a kedvezménytörvény megőrizze eredeti tartalmát, mivel tervezett módosításait szellemileg, lelkileg, politikailag nem tudják elfogadni.
Rámutatott, a kisebbségi helyzet nemcsak politikai, jogi kérdés, hanem létfilozófiai probléma is, ugyanis a kisebbségi sorba születő ember létét meghatározza, hogy az anyaország és egy másik nemzet közötti térben él.
- A státustörvény nem valamiféle csoda, de a kezdetét jelenthetné annak, hogy a kulturális nemzet, amely bennünk és a határokon túli magyarokban él, végre megszülessen - fejtette ki.
Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának ügyvezetője úgy vélte: a tervezett módosítás megkérdőjelezi a nemzeti egységet szimbolizáló magyarigazolvány szükségességét, valamint azt is, hogy a kedvezménytörvény a Magyarországon és a szomszédos államokban élő magyarság közös fejlődését hivatott szolgálni, és kilátásba helyezi, hogy az EU-s csatlakozás után a törvényt meg kell szüntetni.
Duray Miklós kijelentette: a velencei bizottság magyar státustörvénnyel kapcsolatos állásfoglalásának tartalmával ellentétben áll a módosító indítvány.
Szűrös Mátyás egykori szocialista politikus úgy fogalmazott: a polgári kormány célja a státustörvény megalkotásával - amelyet az Országgyűlés 93 százalékos aránnyal fogadott el - a határokon átívelő nemzeti egység megteremtése volt.
Szűrös Mátyás szerint Magyarországon csökkeni látszik az EU-csatlakozás támogatóinak száma, ami nemcsak gazdasági-szociális okokra, hanem külföldi kijelentésekre is visszavezethető. A Jürgens-jelentésre utalva kijelentette: a holland szakértő összekeveri a nemzet fogalmát az állampolgársággal. Hangsúlyozta: az ország érdekeit az unióban következetesen kell érvényesítenie a csatlakozás után a kormánynak.
Az aláírásgyűjtésre felszólító felhívás leszögezi: a státustörvény úgy akar változtatni a külföldön élő magyar kisebbség helyzetén, hogy tiszteletben tartja a Magyarországgal szomszédos államok szuverenitását, jogrendjét, miközben figyelembe veszi az Európa Tanács Velencei Bizottságának állásfoglalását.
MTI - fidesz.hu