Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ortodox egységről tárgyalt az ukrán elnök I. Bartolomaiosszal

Az ukrajnai ortodox kereszténység egységének helyreállításáról folytatott megbeszélést Isztambulban Viktor Juscsenko ukrán államelnök I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkával.


Dátum: 2007-06-27 11:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80151
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:30:36.727905, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Juscsenko a fekete-tengeri államok éves tanácskozásán vett részt kedden Isztambulban. I. Bartolomaiosszal folytatott találkozójával azt kívánta hangsúlyozni, hogy az ökumenikus pátriárka vezető és koordináló szerepet tölt be az ortodox világban - dacára annak, hogy a török hatóságok éppen aznap vonták kétségbe ezt.

Röviddel az ukrán elnök és a pátriárka találkozója előtt egy török bíróság úgy határozott, hogy I. Bartolomaiosz nem használhatja többé az "ökumenikus", azaz "egyetemes" címet, mert Ankara szerint ennek politika felhangja van. A török állam a patriarkátust kizárólag egy államon belül működő vallási intézménynek tekinti, és a pátriárkát nem ismeri el az összes ortodox keresztény szellemi vezetőjének.

Ukrajnában jelenleg a moszkvai patriarkátus fennhatósága alatt álló hivatalos ukrán ortodox egyházon kívül még két, az előbbiből kiszakadt egyház működik: a kijevi patriarkátus, illetve az ukrán autokefál egyház.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek