Elsöprő győzelem az OVB hitelesítő döntése
Az új többség első győzelmeként értékelte az Országos Választási Bizottság népszavazásokat hitelesítő döntését a Fidesz elnöke.
Dátum: 2007-06-27 11:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80155
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:30:37.966846, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor a közszolgálati televízió Az Este című műsorában azt mondta: az országot most irányító politikusok korábban azt állították, hogy nem lesz vizitdíj, kórházi napidíj és tandíj, ezért most ezekről a kérdésekről országos vitákra számít. A Fidesz elnöke kérdésre válaszolva közölte: elképzelhető, hogy lesz egy hetedik kérdés is a több-biztosítós rendszerről.
A pártelnök azt várja a népszavazástól, hogy az embereknek visszaadja a saját jövőjükről szóló értelmes vita lehetőségét. "Ha meg tudjuk vitatni a fontos kérdéseket, ki fog alakulni egy többség, akkor utána ez az új többség képes arra, hogy megújítsa Magyarországot" - tette hozzá, utalva arra, hogy a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat a bevezetése előtt nem vitatták meg az emberekkel, hanem hazudtak, és azt mondták szó sincs róla, hogy többet kell majd fizetni.
A Fidesz elnöke azt mondta: országos vitára számít a népszavazásra bocsátott kérdésekről, és úgy véli, eljött az ideje, hogy az emberek megvitassák például milyen egészségügyet vagy oktatást képzelnek el maguknak és gyerekeiknek.
Arra a felvetésre, hogy mit jelent Mikola István korábbi kijelentése, miszerint ellenállásra szólít fel a Fidesz, ha a kormány bevezeti a több-biztosítós modellt, Orbán Viktor azt mondta: elsősorban azt kell ezen érteni, hogy a népszavazáson és a kérdésekről szóló vitában való részvételre bíztatnak mindenkit, mert ez az ellenállás legjobb formája.
Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy mennyire tartja elfogadható politikai stílusnak a miniszterelnök "ideggyengeségéről" szóló fideszes nyilatkozatokat azt mondta: meglepődött a vitán, mert azt hitte, hogy ez evidens, közkeletű dolog.
"Meg vagyok lepődve, hogy erről ilyen nagy polémia alakult ki, több esetben maga az érintett is nyilatkozott problémákról" - tette hozzá a pártelnök, aki ugyanakkor jelezte: Gyurcsány Ferencet továbbra is nem kívánatos személynek tartja a politikában, ezért most sem kíván vele foglalkozni.
inforadio.hu - fidesz.hu