Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét Luzskov Moszkva főpolgármestere

A moszkvai képviselőtestület elsöprő többséggel újjáválasztotta Jurij Luzskovot a főpolgármesteri posztra.


Dátum: 2007-06-27 11:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80159
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:30:39.178566, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 35 tagú fővárosi parlament szerdán tartott rendkívüli ülésén 32 képviselő szavazott igennel, ellenszavazatot hárman adtak le.

Jurij Luzskov 1992 júniusa óta vezeti a 14 milliós metropoliszt: Borisz Jelcin akkori elnök rendelettel nevezte ki a főpolgármesteri posztról lemondott Gavriil Popov utódjának. A főváros lakosai háromszor választották újjá, legutóbb 2003-ban. Mostani mandátuma 2007 decemberében járt volna le.

Az orosz törvények értelmében 2004 óta a kormányzók nem közvetlen választás útján kerülnek posztjukra, hanem az államfő előterjesztése nyomán a helyi parlamentek döntenek. A moszkvai főpolgármester is a kormányzók közé tartozik, mivel Moszkva az Oroszországi Föderációt alkotó jogalanyok egyike, önálló közigazgatási egység.

A 70 éves Jurij Luzskovot múlt hét péntekén 22-én jelölte újra az orosz főváros élére Vlagyimir Putyin elnök, miután a főpolgármester felvetette a bizalmi kérdést. A 2008-as elnökválasztás közeledtével sok orosz kormányzó lép fel hasonlóan, igyekezvén bebiztosítani magát "meglepetések" ellen.

Luzskov irányítása alatt az orosz főváros gazdasága szédületes tempóban fejlődött, és a városlakók életszínvonala jelentősen magasabbá vált, mint az oroszországi átlag. Politikai ellenfelei azt vetik a főpolgármester szemére, hogy tekintélyelvű kormányzást vezetett be, korlátozza az utcai tömegdemonstrációkat, politikailag káros álláspontot képvisel a bevándorlókkal és a szexuális kisebbségekkel kapcsolatban, valamint a grandiózus építkezésekkel tönkreteszi a város történelmi arculatát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek