Sakkozó biztosítók, bizonytalan kórházak
Csak ma vagy holnap készül el az egészségügyi biztosítói modellváltásról szóló koalíciós alkunak az a változata, amit már a szakemberek is elemezhetnek. Az eddig megismertek alapján a biztosítók a többségi rész nélkül is ragaszkodnának az irányításhoz, a kórházak meg attól félnek, nem lesznek elég kapósak
Dátum: 2007-06-27 12:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80161
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:30:39.793357, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyanakodva és bizonytalanul figyeli a szakma az egészségügyi biztosítói modellváltásról szóló koalíciós alku, és várja annak részleteit is. A kialakítandó modell lényegi elemeit papírra vetették ugyan, de azt állítólag még a belső körhöz tartozó szakpolitikusok sem látták. A Népszabadság úgy tudja, a dokumentum még "formálódik" a Miniszterelnöki Hivatalban, és legkorábban ma vagy holnap készülhet el az a verzió, amelyet a koalíciós szakpolitikusok is elemezhetnek. Az érintettek egyelőre csak találgatnak: a biztosítók az irányítást kérnének, a kórházak attól félnek, nem lesznek kapósak.
Mihályi Péter, az Államreform Bizottság egészségügyi kabinetjének vezetője azt mondja, a két sarkalatos pont megvan: többségi állami tulajdonú szervezetek jönnek létre, és belép - igaz, nem induláskor, hanem csak később - a regionalitás. (Jövő januártól választhatnak a biztosítottak a piacra lépő 5-8 szolgáltatásszervező cég közül, 2009. januártól pedig sorsolással eldől, melyik biztosító melyik régiót kapja.)
Horn Gábor, a koalíciós egyeztetésért felelős államtitkár arról beszélt, hogy az új biztosítók nem működnek majd az OEP-pel párhuzamosan, vagyis az átmeneti időszakban a vegyes tulajdonú pénztárak toboroznának, szolgáltatást viszont csak az OEP megszűnte után nyújtanának. Az SZDSZ három - nyugati, középső és keleti egészségbiztosítási - régióra osztaná az országot. Hogy végül hány ilyen térség lesz, nem tudni, a szabad demokratákkal szemben ugyanis a kormányfő 7, az Államreform Bizottság 5 régiót hozna létre.
A biztosítók 6-12 hónapig toborozhatnának ügyfeleket, s az állampolgároknak ennyi idejük lenne a biztosítók kiválasztására. A kisebbik kormánypárt tervezete szerint a Magyarországon működő 49 társaság mellett külföldi egészségbiztosítók is pályázhatnának az egészségügy finanszírozására. A magánbefektetők az egészségbiztosítók kisebbségi tulajdonjogát egy részletben, aukción nyerhetik majd el, a kormányzat ebből 50-100 milliárd forintos bevételre számít.
... bizonytalan biztosítók
A biztosítók szerint egyelőre nagyon sok az ismeretlen elem az új konstrukcióban. Az MKB vezérigazgatója azt mondta, a pénzintézet nem zárkózik el az új lehetőségek elől. Raveczky Zsolt szerint hosszú, de tíz évnél nem hosszabb megtérülési idővel lehet számolni, ennél nagyobb időtávot vélhetően egyetlen tulajdonos sem fogadna el. A Generali-Providencia személybiztosításért felelős igazgatója szerint a befektetőknek biztosnak kell lenniük abban, hogy bár nem kapják meg a többséget, ők irányíthatják, felügyelhetik a majdani cég betegellátási, minőségbiztosítási rendszereit, ezen múlik ugyanis a befektetés megtérülése, a szolgáltatás minősége. Paál Zoltán szerint még mindig nem világos, hogy pénzügyi vagy szakmai befektetőként jelenhetnek-e meg a piacon, de a kormányfő által vázolt modell alapján inkább pénzügyi befektetőként vállalhatnának szerepet az érintett biztosítók, ám így nem szólhatnak bele a működésbe, ezért ez nem tűnik jó megoldásnak. Gecser Ottó, az AXA-Winthertur Zrt. vezérigazgató-helyettese is azt mondja, potenciális érdeklődőnek számítanak, de tudniuk kell, szakmai, vagy pénzügyi befektetőt keres-e a kormány. Ha szakmait, akkor meg kell kapniuk a szakmai döntések, azaz a menedzsment állításának jogát - hangsúlyozza a szakember.
....borúlátó kórházak
Radnai Zoltán, a fővárosi Szent István és Szent László kórház főigazgatója állítja: ha az lesz a biztosítói szerződés feltétele, képes-e intézménye a legmodernebb technikai eszközöket használni a terápiákban, akkor nem lesznek a pénztárak számára kapósak. Rékassy Balázs, a Gazdaságkutató Intézet elemzője az InfoRádióban úgy vélte, a biztosítók nem fektetnek pénzt egy állami többségi tulajdonú rendszerbe. Szilvási István főorvos, az Országos Civil Fórum egészségpolitikai szakértője kifogásolja a modellváltást, mivel szerinte a kötelezően befizetett járadékokból emelnek ki profitot, vagyis megkezdődik a közpénzek privatizációja. Elismerte, hogy elvileg javulhat az ellátás szervezése, de erre az állami biztosító is képes, ráadásul a megtakarítások nem kerülnek vissza a rendszerbe, hanem a befektetők hasznát gyarapítja.
radio.hu - fidesz.hu.