Közvélemény nyomására Keller is vizsgálódna
A közvélemény nyomása nélkül talán sohasem került volna Keller László asztalára az Úttörőszövetség csillebérci vadászházának eltitkolt eladási ügye, noha ennek vizsgálata az államtitkár hivatali kötelessége - reagált Rogán Antal, a Fidelitas alelnöke, országgyűlési képviselő csütörtöki tájékoztatóján Keller László levelére. Jelezte azt is, hogy a mai napon megkapta az ügyészség pótnyomozást elrendelő határozatát.
Dátum: 2003-01-30 14:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7320
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:22.250118, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pótnyomozás új szempontok alapján indult. Kiderült, hogy az épületen még eladása előtt volt építési engedély, melyet azonban eltitkoltak az Úttörőszövetség elnöksége elől, illetve az ingatlanbecslő elől.
Keller Lászlónak nincs nyomozati jogköre, ugyanakkor minden szükséges tájékoztatást megkap, ígérte a képviselő. Mint arról beszámolt, feljelentését arra a közkeletű vélekedésre alapozta, (melyet a rendőrségi vizsgálat is alátámasztott) hogy a Svábhegy tetején egy 2700 nm-es telek, egy 110 nm-es házal és egy 40 nm-es garázzsal együtt nem tizenötmillió forintot ért 1999 márciusában. Ennyiért egy kb. hetven négyzetméteres lakótelepi lakást lehet vásárolni nem egy svábhegyi villát.
Rogán utalt rá, a nyomozás az Orbán kormány időszakában indult és a Medgyessy kormány alatt állították le. Amennyiben Keller képviselő úrnak további kérdései vannak, úgy forduljon Lamperth Mónika belügyminiszter asszonyhoz, minden üggyel kapcsolatos dokumentum és információ a rendőrségen és az Úttörőszövetségnél megtalálható. Megerősítette, a közvélemény és az újságírók támogatása nélkül a pótnyomozásra nem kertült volna sor.
fidesz.hu