Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A pápa személycserét hajtott végre a vatikáni tömegtájékoztatás élén

XVI. Benedek pápa szerdán leváltotta a tömegtájékoztatás szentszéki tanácsa éléről az amerikai John Patrick Foley érseket, és helyére Claudio Maria Celli személyében egy olasz főpapot nevezett ki.


Dátum: 2007-06-27 14:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80174
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:30:43.881242, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 71 éves Foley 1984 óta állt ennek a vatikáni hivatalnak az élén. A tanács ellenőrzi a pápai állam szócsövének számító l'Osservatore Romano című napilapot, a Vatikáni Rádiót és a Vatikáni Televíziót. Emellett a római katolikus egyház és más tömegtájékoztatási eszközök közötti kapcsolatokat is ápolja.

Az 1941-ben született, ugyancsak érseki rangú Celli már eddig is töltött be vezető tisztségeket a pápai állam hierarchiájában, egy időben a szentszéki diplomácia vezetőjének a helyettese is volt.

Foley-t egyébként XVI. Benedek a Jeruzsálemi Szentsír Lovagrend nagymesterévé nevezte ki. Ezt a rendet még a XI. században alapították, és jelenleg is a pápa fennhatósága alatt áll.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek